Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Karácsony – nem lesz karácsony, avagy fedél helyett lombok! Karácsony mérlege: száz helyett nulla új bérlakás!

A 2016-os önkormányzati határozatba foglalt számok hasraütésszerű politikai döntésekvoltak – mondta tanúként egy hivatali dolgozó a zuglói programról a bíróságon

A Karácsony-érában Zuglóban száz új önkormányzati bérlakás megépítését és ötven felújítását tervezték. Ezzel szemben egy sem épült, ráadásul a felújítások is akadoznak – tudta meg lapunk. Még egy beszédes adat: hatvankilenc bérlakást eladtak.

Karácsony Gergely, Zugló polgármestere a lakhatási válság megoldását is célul tűzte ki a XIV. kerületben, hangsúlyt helyezve a bérlakásprogramra, felújításokra és építésekre. Az önkormányzat 626/2016. számú határozatában, a polgármester előterjesztésére 2017-re konkrétan ötven önkormányzati lakás felújítását irányozta elő, valamint száz új lakás építését. A 2018-as adatokból az látszik, hogy az épített lakások száma 0, azaz nulla. Ha pedig az ellenzéki pártok közös főpolgármester-jelöltjének ötéves teljesítményét vesszük górcső alá, látjuk, hogy az eredmény hasonló az említett 2017-es adathoz. Vagyis nulla.

Nemhogy nem épült egy sem a száz önkormányzati lakásból, még megvalósíthatósági tervek sem készültek. Ami viszont a kinnlevőségeket illeti, ez a lakáscélú helyiségek esetében kilencszázmillió forint, a nem lakás célú üzlet- és irodahelyiségeknél pedig nyolcszázmillió. Ahogyan a kerület jegyzője a közelmúltban fogalmazott: „A kétmilliárd forintos folyószámlahitel köldökzsinórja tartja életben Zuglót, a működés nem fenntartható, a költségvetés hosszú távon tarthatatlan.”

De maradjunk a lakásfrontnál! Amennyire sikertelen volt Zugló a Karácsony-érában a lakásépítések területén, olyannyira sikeres az eladásokkal, ilyen tranzakcióból ugyanis öt év alatt összesen hatvankilenc volt. Ami pedig a felújításokat illeti: 2017-ben húsz lakhatatlan bérlakást tett a kerület lakhatóvá, ami a zuglói vagyonkezelő szerint sem azonos a felújítással. Lapunkat egyébként éppen ennek kapcsán perelte be Karácsony az önkormányzat nevében egy sajtóhelyreigazítási perben, amelyet első fokon – tehát még nem jogerősen – meg is nyert, mivel egy írásunkban valótlanul állítottuk, nem történt fejlődés a zuglói lakásprogramban. A kerület ugyanis teljeskörűen tizenegy lakást újított fel 2018-ban az említett 2016-os határozatban rögzített ötven helyett. Ezen túlmenően Zuglóban létezik még egy sajátos modell a bérlakás-programban, amelynek lényege, hogy civil szervezetek, alapítványok segítségével újítanak fel lakásokat, amelyek a segítségért cserébe szinte „bérlőkijelölési” jogot kapnak. Ennél a konstrukciónál az önkormányzat a közművek biztosítását vállalja, a lakást felújító alapítvány nem válik bérlővé, de javaslatot tehet a bérlő személyére, akivel aztán az önkormányzat a bérleti szerződést megköti. Ennek kapcsán is tettünk fel kérdéseket a polgármesternek. Arról érdeklődtünk, vizsgálják-e az alapítványok által javasolt bérlők helyzetét, illetve azt, képesek-e a bérleti díj megfizetésére? Kérdeztük továbbá, hogy az óvodai, bölcsődei dolgozók bérlakáshoz segítése érdekében van-e hasonló programjuk? E felvetést indokolta, hogy Zuglóban a jelzett munkakörökben elég nagy a hiány, illetve a fluktuáció, tekintve, hogy más kerületekhez képest lényegesen alacsonyabb bért tud fizetni az önkormányzat.

Ám ahogyan erre sem kaptunk érdemi választ, úgy arra sem, hány lakásigénylő van, s ebből mennyi azoknak a száma, akik szociális lakbérű önkormányzati lakást igényelnek? A Karácsony-féle lakásügyről az önkormányzattal folytatott perünkben egy – Karácsony ügyvédjének indítványára – tanúként meghallgatott hivatali dolgozó azt mondta, a 2016-oshatározatban az előirányzott számok „hasraütésszerű politikai döntések voltak”.

Mindezekre csupán a következő választ kaptuk: „A Magyar Hírlap zuglói lakásgazdálkodással kapcsolatos valótlan állításaival szemben a zuglói önkormányzat nem jogerősen már pert nyert, a bírói ítélet minden pontban Zugló polgármesterének adott igazat, a megjelent írás állításai hazugságok voltak. A zuglói önkormányzat a fentiek miatt csak azután válaszol a per tárgyát is képező kérdéskörre, ha a per lezárult, illetve a folyamatban lévő több helyreigazítási felszólításnak a lap eleget tett.” Így működik a „transzparens” zuglói önkormányzat azóta, hogy Vágó Gábor LMP-s átláthatósági biztos otthagyta egykori harcostársát.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás