Kedden rendezik meg az 50. Debreceni Virágkarnevált, a menetben 18 virágkocsi, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoport mutatkozik be.

A reggel 7 órakor induló idei karneváli menetben látható kompozíciók tisztelegnek a több mint ezeréves magyar államiság és államalapító Szent István király előtt, köszöntik az életet adó új kenyeret, valamint felidézik a régi karneválok hangulatát.

Az évforduló jegyében 50 belvárosi üzlet, vendéglátóhely kapcsolódott be az 50 év 50 kirakat akcióba, amelynek keretében a tulajdonosok kiválaszthattak egy-egy esztendőt, amelyet korabeli virágkarneválok dokumentumaival, fotóival, az adott évre jellemző öltözékekkel és kiegészítőkkel jelenítettek meg sok-sok virág felhasználásával a kirakatokban.

A karneválra több mint 100 éves kovászból elkészült Debrecen kenyere, amelyből ötvenet osztanak szét a város különböző intézményeiben. A Nagytemplom előtti térre 50-es feliratú virágkapun léphetnek be a látogatók és kivilágítható virágdíszeket kaptak a főtér szökőkútjai is.

A Karneváléj elnevezésű arénashow este 7 órakor kezdődik a Nagyerdei Stadionban, a látványos műsorban mintegy kétezer fellépőt láthat a közönség.

Hirmagazin.eu

ElőzőEgy tonna lisztből készül kedden a Kárpát-medence kenyere Szolnokon
KövetkezőKedden adják át a Petőfi Zenei Díjat Zamárdiban
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza