Magyarország — Minden szülő rémálma vált valóra egy budapesti családnál, Dorottya (11) szülei több mint másfél napig semmit nem tudtak imádott kislányukról. A gyerek csütörtök délelőtt szó nélkül távozott csepeli otthonukból, iratait és telefonját sem vitte magával, gyakorlatilag elérhetetlenné tette magát.

Egy térfigyelő kamera felvette, ahogy egy piros bőröndöt cipel, a vállán pedig egy táska van. A bejelentést a kislány eltűnéséről édesanyja tette a rendőrségen, mert amikor hazaért, már nem találta otthon.

A kislány másfél nap után tegnap délután szerencsére meglett, a pécsi vonaton találtak rá. – Hatalmas boldogság, hogy Dorottya épségben előkerült. Ennyi idegeskedés után bevallom, én már csak akkor nyugszom meg, ha az édesapja telefonál, hogy a karjaiban tartja a gyerekét – kezdte lapunknak Dorottya nagynénje, Brigitta.

Maga a pokol, amit átéltünk, szörnyű volt a bizonytalanság, hogy nem tudtuk, a kislány merre jár – tette hozzá. 

A gyanú szerint a kislányt egy 15 éves szlovákiai fiú, Krisztián hálózta be egy a kamaszok által használt internetes csevegőprogramon. A tini még arra is rávette, hogy szökjön el otthonról.

– Egy 11 éves gyerek nagyon befolyásolható, és könnyen rábeszélhető mindenféle veszélyes kalandra. Valószínűleg a kislánynak nagyon imponáló volt, hogy valaki udvarol neki, felnőttnek érezte magát tőle. Innen pedig már csak egy lépés rávenni, hogy hagyja el a biztonságos otthonát és induljon el egy ismeretlen, de annál izgalmasabb élethelyzet felé – vélekedett Csehák Hajnalka szakpszichológus.

Egy térfigyelő kamera felvételén látták a rendőrök, amint táskával kezében útnak indul a kislány /Fotó: Facebook

A szülők péntek reggel kimentek Érsekújvárra, mert a fiú odavalósi. Első útjuk a rendőrségre vezetett, ahol segítséget kértek Dorottya megtalálásához. Így már nemcsak a magyar, hanem a szlovák hatóságok is hatalmas erőkkel kutattak a kislány után. Dorottya édesanyja és édesapja rengeteg plakátot is vitt magával, ahova csak tudták, kitették kislányuk képét, hátha valaki látta, és tud segíteni nekik.

Úgy tudjuk, a fiú nagyapjával él, a férfit azonban hiába faggatták a rendőrök, semmit nem tudott unokája tartózkodási helyéről.

– Dorottya eltűnése futótűzként terjedt az interneten is, nagyon sokan megosztották a posztot, amelyben keresik. Többen is jelezték, hogy látták a tiniket, valódi összefogás jött létre – fogalmazott Nagy László, egy eltűntekkel foglalkozó internetes portál moderátora.

3000 eltűnés egy év alatt

15907 – ennyi embert keresett 2017-ben a rendőrség a legutóbbi adatok alapján. Bár ez a szám 2015 óta csökken, a gyerekek esetében nem ilyen biztatóak az adatok. 2017-ben több, mint 3000 eltűnt gyermeket kerestek a zsaruk, ami az előző évhez képest négyszázas emelkedést jelent.

Forrás: Blikk.hu

-Fotó: Facebook