Több jelölőszervezet között nyilvántartásba vette a Jobbikot, az LMP-t, az MSZP-t és a Párbeszéd Magyarországért pártot a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén.

A bizottság kedden azt közölte, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására összesen tíz, a nemzetiségi önkormányzati választásra pedig hét szervezetet vettek nyilvántartásba, a döntés mindegyik esetben egyhangú volt.

Az október 13-ai választásokon azok a szervezetek állíthatnak jelölteket, amelyek nyilvántartásba vetették magukat. Az ajánlóíveket ezeknek a szervezeteknek adhatják ki. Az önkormányzati választás hivatalos kampánya augusztus 24-én kezdődik. A választásra a képviselőjelöltek, a polgármesterjelöltek és a főpolgármester-jelöltek szeptember 9-éig adhatják le íveken összegyűjtött ajánlásaikat. A jelölteknek településtípusonként és választási típusonként eltérő számú ajánlást kell összegyűjteniük.

A jelöltek és a jelölőszervezetek listáinak nyilvántartásba vételéről a választókerületi bizottságok döntenek négy napon belül.

mti

ElőzőMegosztja a baloldalt Hunvald György indulása
KövetkezőKim Dzsongun a két rakétateszttel Washingtont és Szöult figyelmeztette
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza