Az élettartamáról persze egyelőre nem tudni semmit.

Előre gyártott parafatömbökből és fagerendákból építettek házat a dél-angliai Etonban brit építészek, a 44 négyzetméteres lakóházban minden megtalálható, ami egy hagyományos szerkezetűben, a kézi munkával felhúzott páratlan épületnek azonban nagy előnye, hogy teljesen újrahasznosítható.

A parafa a paratölgy törzsén keletkező vastag kéreg, amely lefejthető. Európában a Földközi-tenger térségében, leginkább Portugáliában termesztenek a legnagyobb mennyiségben paratölgyet.

A brit építészek egy portugál parafa előállítótól vásárolták a parafadugó készítéséből származó mellékterméket, amelyből előre gyártott parafatömböket készítettek.

A házhoz fagerendát használtak, alapjai elkészítéséhez acélt.

„A paratölgyerdő illata árad benne, ez egy nagyon jellegzetes illat” – mondta a ház bemutatásakor Dido Milne, aki építésztársaival, Matthew Barnett Howlanddal és Oliver Wiltonnal megalkotta az épületet. „Falai igazán melegek, ha megérintjük, az épület akusztikája nagyon lány, hiszen teljesen növényi alapú anyagból készült” – mondta az építész.

Korábban is építettek már kicsiny parafa házakat. De ehhez az épülethez a parafa granulátumokat összesajtolták és hevítették, hogy parafatömböket hozzanak létre. Háromdimenziós maróeszközzel vágták ki a tömböket oly módon, hogy azok egymásba illeszkedhessenek, így szükségtelenné vált cement vagy ragasztó használata. Mivel az alapanyag nagyon könnyű, a falakat és a tetőt kézzel húzták fel. A parafa hőjellemzői miatt a házban meleg van.

Az épületet könnyen szét lehet szedni és az 1268 darab parafatömböt újrahasznosítani vagy komposztálni – közölték az építészek.

„Ez a ház megmutatta, hogy képesek vagyunk valódi fenntartható épületet készíteni” – hangoztatta Matthew Barnett Howland. Az építész arra nem tudott határozott választ adni, milyen hosszú az épület élettartama.

Az épületet idén jelölték a brit építészek társaságának Sterling-díjára.

Az épület zöld voltát jól jellemzi, hogy elkészítéséhez, fenntartásához és használatához a hagyományosan épített házak szénlábnyomának kevesebb mint 15 százaléka szükséges.

Nyitókép: Pixabay.com
infostart