Tragédia is lehetett volna a vége: a hős tűzoltó percekig küzdött a bíró életéért – Meccs közben lett rosszul a játékvezető

A Fejér megyei I. osztályban szereplő Martonvásár és a Pest megyei III. osztályú Szigethalom mérkőzésén a játékvezető, Nagy Béla (55) a 36. percben szívrohamot kapott és összeesett. Csak a vendégek focistája, Keményvári Balázs (33) lélekjelenlétének köszönhetően élte túl a történteket.

Keményvári a megye III-as Szigethalom játékosa

A hős futballista tizenkét esztendeje tűzoltóként dolgozik.

– Először azt hittem, megbotlott a bíró, ám mivel néhány másodperccel később is mozdulatlanul feküdt, így odasiettem hozzá. Ekkor már a hazaiak edzője is berohant a pályára – elevenítette fel a szörnyű pillanatokat lapunknak Keményvári, aki szerint rajta kívül mindenki sokkos állapotba került, síri csendben, megdöbbenten figyelték az életmentést. – Mentőt hívattunk hozzá, ám közben észleltem, hogy leállt a keringése. Megszűnt a szapora hörgése, nem lehetett kitapintani a pulzusát, ezért hanyatt fordítottuk, majd elkezdtem pumpálni a szívét. Egy időre újra hallani lehetett a hörgését, de újra megszűnt, ezért folytattam a szívmasszázst. Akkor már telefonon vonalban voltak a mentők, illetve kaptam egy félautomata defibrillátort, amely nagyon sokat segített.

A martonvásári sportközpontban történt a szörnyű eset, amely majdnem tragédiával végződött

Keményvári hosszú percekig küzdött Nagy életéért, majd a kiérkező mentők még legalább fél órán át. Végül beindult a keringése, stabil, de eszméletlen állapotban szállították a székesfehérvári kórházba, ahol szívkoszorúér-tágító műtétet hajtottak végre rajta.

– Az edzőnket hívták aznap este, hogy a sporttárs már jobban van. A helyszínen a felesége megölelgetett, megpuszilgatott, nagyon hálás volt, másnap pedig a rokonságuk egy rendőr tagja is gratulált nekem – tette hozzá Keményvári, aki nem riad meg a szorult helyzetektől, gyakorta vesz részt Spartan Race-eken és Ironman-viadalokon. – Korábban az NB III-ban fociztam, de aztán választanom kellett a sport, illetve a munka között, én pedig a tűzoltóságot választottam. Szigethalomra költöztem, s fél éve a megye III-as gárdában játszom.

A hős cselekedet miatt sokan Életmentő Emlékérem odaítélését kérik Keményvárinak. Jelen esetben Martonvásár polgármestere írásban tehet ajánlást a fővárosi és megyei kormányhivatal vezetőjének.

Elátkozott hely?

Takács Lajos

Ezúttal szerencsére nem, de korábban már történt tragédia a martonvásári focipályán. Ugyanis 2009. november 8-án a Martonvásár–Pálhalma bajnokin a hazaiak játékosa, Takács Lajos (†38), a Videoton egykori csatára hunyt el szívroham következtében a meccs után az öltözőben.

A katasztrófavédők igencsak büszkék munkatársukra, Bálintra, így az Instagram-oldalukon még pár képet is megosztottak a hős tűzoltóról.

https://www.instagram.com/p/B0YKXkZhY1f/

blikk

ElőzőKizárólag természetes alapanyagokból készült, ehető edényeket fejlesztenek orosz kutatók – videó
KövetkezőÓriási tűz Zamárdiban
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza