Két és félmillió forint körüli összeget kapott kártérítésként a rossz börtönkörülmények miatt M. Zoltán, a battonyai haláltrió egyik tagja.

Bár a férfi soha nem szabadulhat ki a börtönből, a Bors információi szerint a benti létet jócskán megkönnyíthetik a milliók.

M. Zoltán és volt élettársa, K. Adrienn, valamint annak férje, Sz. Zoltán kegyetlen módszerekkel kínoztak halálra évekkel ezelőtt egy 25 éves lányt, Rékát, aki a lakótársuk volt. Mint akkoriban kiderült: K. Adrienn féltékeny volt a fiatalra, ezért verték láncra, húzták ki fogóval a fogait, nyomtak el a cigarettacsikkeket a bőrén. Volt, hogy kötéllel húzták fel egy gerendára, áramot vezettek a testébe, emellett rendszeresen verték is. A lány teste feladta a harcot, holttestét 2011. október 6-án találták meg az udvaron elásva.

Sz. Zoltán és felesége több mint harminc év után szabadulhatnak feltételesen a börtönből, M. Zoltán viszont élete végig a rács mögött marad. Úgy tűnik azonban, nem keseredett el a börtönben, a Bors információi szerint ugyanis önjelölt ügyvédet játszik, ráadásul a nem megfelelő benti körülmények miatt milliók ütötték a markát.

A férfi egykori rabtársa a lapnak azt mondta, Zoltán jóval intelligensebb a többieknél, ezért rendszeresen tölti ki helyettük a kártalanítás iránti kérelmet, beadványt. „Úgy tudom, nem dolgozik, de azzal, hogy segít, ő sem jár rosszul” – mondta az egykori rabtárs, aki arról is beszélt, hpgy M.-től nem fordultak el a szerettei, a nagynénje máig tartja vele a kapcsolatot.

A lap hozzáteszi: hiába kapott M. Zoltán jogerősen tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést, perújításon töri a fejét.

blikk