Nyolcvankilenc évesen elhunyt szombaton Olaszországban Francesco Saverio Borrelli, a Tiszta Kezek milánói ügyészcsapat vezetője, aki a politikai korrupció elleni vizsgálatsorozattal előidézte az első olasz köztársaság, továbbá több olasz történelmi párt bukását, és aki miatt Bettino Craxi volt olasz kormányfő önkéntes száműzetésbe menekült.

Francesco Saverio Borrellit egy milánói klinikán érte a halál.

Az olasz államfő, volt alkotmányjogász Sergio Mattarella „kiemelkedő ügyészként” emlékezett meg róla, hangsúlyozva, hogy Francesco Saverio Borrelli egész életével a jog és a törvényesség felsőbbrendűségét szolgálta az olasz köztársasággal együtt.

Francesco Saverio Borrelli történelmet írt – méltatta az elhunytat Francesco Greco jelenlegi milánói főügyész.

A Nápolyban 1930-ban született Francesco Saverio Borrelli 1955-ben lépett jogi pályára, és szinte végig Milánóban dolgozott. 1983-tól helyettes milánói ügyész volt, 1988-ban főügyésszé lépett elő. 1999-től a milánói fellebbviteli bíróság ügyészeként dolgozott 2002-es nyugdíjba vonulásáig.

Borrelli 1992-ben vette át az úgynevezett Tangentopoli (korrupt város) vizsgálatsorozat vezetését, a volt Olasz Szocialista Párt (PSI) tagja, Mario Chiesa letartóztatása után, aki korrupció vádjával került börtönbe. Borrelli volt az a milánói ügyész, aki 1992 decemberében elsőként aláírta a PSI főtitkára, Bettino Craxi volt olasz kormányfővel szembeni eljárást. Letartóztatása elől Craxi 1994-ben Tunéziába menekült, ahonnan 2000-ben bekövetkezett haláláig soha nem tért vissza Olaszországba. 

A mai napig, de egyre kevesebb visszhanggal folytatódó ügyészi vizsgálat több mint ezer bírósági üggyel halálos csapást mért az olaszországi politikát évtizedeken át uraló Kereszténydemokrata Pártra (DC) és az akkor feltörekvő PSI-re is. A szálak egészen a Bettino Craxihoz közel álló vállalkozóhoz Silvio Berlusconiig vezettek, aki 1994-ben belépett a politikába és Olaszország kormányfője lett. 

A Tiszta Kezek munkáját ma Olaszországban ellentétesen ítélik meg: egyesek szerint a milánói ügyészcsoport valóban történelmet írt lerántva a leplet a politikai korrupcióról. Más vélemények szerint a Borrelli vezette ügyészek „államcsínyt” hajtottak végre önkényesen leváltva az akkori politikai vezetőréteget. 

Puccsal vádolta Francesco Saverio Borrellit az ügyész halála alkalmával nyilatkozó Bobo Craxi, a néhai olasz kormányfő fia.

Az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap kommentárja szerint Francesco Saverio Borrelli és társai megbuktatták az első köztársaságot, de nem tudták felszámolni a politikai korrupciót Olaszországban.

Hirmagazin.eu