Csaknem egy héttel azután, hogy bejelentették a hatpárti ellenzéki összefogást a fővárosban, kiderült, hogy még mindig nincs meg a végleges megállapodás.

Legalábbis a Demokratikus Koalíció szerint a jelenlegi helyzet nem megfelelő, ők azt szeretnék, ha minden kerületben csak egy ellenzéki induló lenne a kormánypárti jelölttel szemben.

A Jobbik azonban több helyen saját jelöltet nevezett meg. Ők úgy tudják, ez ellen más pártoknak sincs kifogása – közölte az M1.

Nem sértett megállapodást a Jobbik azzal, hogy két kerületben is ráindítja saját jelöltjét, a közös ellenzéki polgármesterjelöltekre – erről beszélt a párt budapesti elnöke. Éppen Bencsik János az egyik érintett politikus.

Ő Pesterzsébeten szállna versenybe, csakhogy ezt a városrészt a többi párt nem a Jobbiknak szánja. Ahogy az ötödik kerületet sem, ahol az

MSZP-s Tüttő Katát

nevezték meg közös jelöltjükként. A Jobbik azonban itt is külön indulna. A Párbeszéd és a DK sem úgy emlékszik az egyezségre, mint a Jobbik.

A Párbeszéd szerint fenn kell tartani az eredeti megállapodást

A Párbeszéd szerint fenn kell tartani az eredeti megállapodást. Vagyis, hogy egyetlen ellenzéki polgármesterjelölt legyen minden kerületben, ehhez a DK is tartaná magát.

A politikában sokminden elő szokott fordulni, természetesen a Demokratikus Koalíció minden helyzetre felkészül, de mondom, egy jelölt maradhat csak a Fidesszel szemben – mondta Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselő.

Ugyanakkor Gréczy Zsolt szerint

a végső megállapodás még nem született meg.

Pedig Karácsony Gergely a múlt hét végén magabiztosan jelentette be a hatpárti választási szövetséget Budapesten. Egyelőre azonban nem csak a Jobbik lépése zavarhatja meg az összefogást. Ferencvárosban sem sikerült megállapodni, ezért ott előválasztáson döntik el, hogy végül kit támogasson az ellenzék.

Az MSZP budapesti elnöke szerint néhány héten belül ezt meg is tartják.  Csakhogy éppen a jelöltek nem tudnak semmit a folyamatról. Ezt a Népszavának nyilatkozta Baranyi Krisztina és Jancsó Andrea.

Nem ment simán az együttműködés Pécsen sem

Nem ment simán az ellenzéki együttműködés Pécsen sem. A pártok végül az LMP nélkül jelentették be, hogy Péterffy Attilát támogatják. Az LMP szerint ugyanis vállalhatatlan a helyi ellenzék közös jelöltje, így ők külön indulnak.

Debrecenben pedig csak

a Jobbik, az LMP és a Momentum nevezett meg közös jelöltet,

mert nem tudtak megegyezni az MSZP-vel és a DK-val. A kudarcos együttműködési kísérlet miatt most egymást hibáztatják a pártok.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője szerint a rendszerváltás óta nem volt ilyen rossz állapotban az ellenzék, mint most. Deák Dániel úgy fogalmazott: a közvélemény-kutatásokat látva az ellenzéknek világos lett, hogy vidéken semmi esélyük sincs a győzelemre.

m1

ElőzőVéleménycikkben állt ki Orbán Viktor mellett Ulrich Bettermann üzletember – videó
KövetkezőElhunyt a Sötét zsaruk Z ügynöke, Rip Torn
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza