Hirmagazin
Image default
Külföld

Szakértő: Új Római Birodalmat akarnak létrehozni, a migránsok Európáját

A bevándorláspárti politikusok migránsokkal akarják felhígítani az európai nemzeteket, és így véget vetni a nemzetállamok Európájának

– mondta Pócza István, a Századvég munkatársa az M1 aktuális csatornán szombat reggel.
Ennek a következménye a Római Birodalomhoz hasonló centralizált Európa lenne egy erős központtal és helytartókkal. Már a határvédelmet is átvennék, hogy ők döntsék el, ki jöhet be – fűzte hozzá.

Míg a bevándorlásellenes, nemzetállamok Európáját építő erők őszinték, addig a bevándorláspárti, egyesült Európáért lobbizó erők “álságosak”. Nem árulják el választóiknak valódi törekvéseiket, és hogy azok miként hatnának az emberek életére.

Eközben kisajátítják az úgynevezett “európai álláspontot”, holott Európa éppen a kompromisszumokra kellene, hogy épüljön

– hangoztatta.

A bevándorláspárti, egyesült Európáért lobbizó erők egyik vezéralakja szavai szerint Emmanuel Macron francia elnök, aki már egy Merkel utáni Európára készül, miközben otthon a saját választói körében 66 százalékos az elutasítottsága. Ez sokkal nagyobb, mint az elnökség hasonló időszakában volt a két előd, Nicolas Sarkozy, illetve François Hollande esetében. Macron belpolitikai nehézségek miatt “erőlködik” az európai szintéren – jegyezte meg a Századvég elemzője.

Címlapkép: romaikor

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás