Délután három után már ezrek várakoztak, hogy kezdetét vegye az idei Budapest Pride, melynek az a különlegessége, hogy hosszú évek után nem lesznek kordonok közé zárva a résztvevők, az ellentüntetők azonban igen.

A 24. Budapest Pride programsorozat záró rendezvénye, a felvonulás, amelyet idén „Van egy közös a történetünkben” szlogennel hirdettek meg.

A Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett rendezvény megnyitóján – a felvonulás kezdete előtt – Peksa Kama sajtószóvivő kijelentette, elegük van abból, hogy a hatalom másodrendű állampolgárként kezeli őket.

Ezt támasztja alá, hogy kiszivárgott, szeptemberben alaptörvény-módosítást hajtanának végre, amely rögzítené, hogy az LMBTQ-emberek ne fogadhassanak örökbe – mondta.

Hangsúlyozta, nem fogják abbahagyni a küzdelmüket, sőt minél nagyobb a nyomás a hatalom részéről, annál inkább összefognak az LMBTQ-szervezetek.

Szólt arról, hogy összesen tizenöt jármű halad a menetben, és 300 önkéntes segíti a tömeg vonulását, akik között jogi megfigyelők is vannak.

A megnyitó beszéset Karafiáth Orsolya írónő mondta el

A rendezvény műsorvezetője arról beszélt, jó lenne, ha az ország legalább olyan nyitott lenne, mint a Kossuth téren összegyűlt tömeg. Hozzátette, nem félnek, és most a méltóságért, illetve a másságért állnak ki.

Elmondta, hogy a tér egyik oldalán egy civil falut alakítottak ki, ahol különböző szervezetek állítottak fel sátrakat.

A harmadik felszólaló – Máté Dezső szociológus, társadalomkutató – úgy fogalmazott, a XXI. század elején azt lehet észrevenni, hogy hiányzik a társadalomból a változtatás, a kérdezés és az egyenlőség motivációja.

„Mintha megállt volna az idő, és megelégednének az állam tagjai azokkal a polgári jogokkal, és kötelességekkel, amelyeket az elődök harcoltak ki”. Azt látni, hogy a nyilvános és az országot, Európát megrengető társadalmi mozgalmak és megmozdulások mintha a végüket járnák – fogalmazott a szociológus.

A Kossuth téren csókolózós flashmobot is tartottak:

Budapest Pride / Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az első atrocitásra már a gyülekezés előtt sor került, amikor körülbelül 40 Hungary Légió feliratú pólót viselő ember hangosanan tiltakozott a rendezvény ellen, a rendőrök azonban azonnal elvezették őket.

A menet negyed öt körül indult útjára, de hamar el is akadt a kijáratnál, ezért voltak, akik negyed órát is vártak a nyári kánikulában, hogy tovább haladhassanak.

A kordon nélküli vonulásnak az az előnye, hogy az érdeklődők bárhol csatlakozhatnak, kivéve néhány pontot, mint az Erzsébet tér, a Bazilika és a Vértanúk tere. Ezeken a helyszíneken szorítják kordonok mögé az ellentűntetőket.

A menet ezen az útvonalon haladt

Kossuth Lajos tér – Falk Miksa utca – Markó utca – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Széchenyi István tér – Apáczai Csere János utca – Március 15. tér.

A menetben az emberek szivárványszínű zászlókat lobogtatva énekelnek és táncolnak a dübörgő zenére.

A Momentumtól az MSZP-ig, Karácsony Gergelytől Fekete-Győr Andrásig sok politikus és párt képviselteti magát a helyszínen.

blikk

ElőzőHozzáment a legjobb barátjához a végstádiumú 5 éves rákos beteg kislány
KövetkezőHalálos baleset történt az Üllői úton
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza