Hirmagazin
Image default
Bulvár

Megtalálták, az életéért retteg: kiderült, hol bujkál a 11 milliárd dollárral megszökött dubaji hercegné

Kiderült, hol rejtőzködik Haya Bint al-Hussein hercegnő, a dubaji uralkodó, Sheikh Mohammed Al Maktoum felesége!

A 45 éves, jordániai születésű Haya hercegnő 2004-ben ment feleségül Sheikh Mohammedhez, akinek állítólag 23 gyermeke van a különböző feleségeitől. Haya a hírek szerint először Németországba menekült, majd ezt követően utazott Londonba, ahol jelenleg is tartózkodik. A hercegnő egyébként a volt Jordán király lánya és a jelenlegi uralkodó, II. Abdulah féltestvére.

Haya még Németországban beadta a válópert és menedékjogi kérvényt, ahova állítólag egy német diplomata segítségével szökött. Ezt követően utazott Londonba két gyermekével, Zajeddel és Al-Jalilával, valamint 11,2 milliárd forintos vagyonnal.

A BBC úgy tudja, jelenleg egy 107 millió dolláros (30 milliárd forint) házban lakik a Kensington-Palace Gardensben, ahol felkészül a rá váró jogi csatára.

Egy közeli forrás továbbá arról nyilatkozott, hogy a hercegnő számára csak most derült ki, hogy a férje egyik lánya, Sheikha Latifa hogyan került vissza tavaly Dubajba a szökését követően. A lány egy francia vitorlással menekült el, ám a hajóját India partjainál feltartóztatták fegyveresek, majd visszahurcolták őt az Egyesült Arab Emírségekbe. Az elszökött lányt a hivatalos álláspont szerit „csak biztonságba helyezték”. Ekkor Haya hercegnő még kiállt az ország döntése mellett a lány ügyében, elhitte, hogy az ő érdeke volt, hogy visszahozzák.

Nem olyan régen azonban a hercegnő számára is világos lett, hogy a lányt gyakorlatilag elrabolták, majd erőszakkal hurcolták vissza. Azóta attól fél, hogy mindez vele is megtörténhet.

BBC riporterei az Egyesült Arab Emírségek londoni követségét is megkeresték az üggyel kapcsolatban, ahonnan azt a választ kapták, hogy ez a házaspár magánügye, így nem kívánják kommentálni a helyzetet.

Mivel Haya hercegnő a borsanstoni Iskolában tanult Dorsetben, majd az Oxford Egyetemen folytatta tanulmányait, így az is megtörténhet, hogy az Egyesült Királyságban marad.

Az ügy már csak azért is kényes diplomáciai értelemben, mert a két ország, Nagy-Britannia és az Egyesült Arab Emírségek szoros kapcsolatban állnak egymással.

BBC nyomán

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás