A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós nyomozócsoportja azonosította, és elfogta azt a férfit, aki három bűncselekménynél a sofőr szerepét töltötte be. (2019. 06. 26., sze – 13:08, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

A 43 éves perkátai H. József 2019. február 23. és március 8. között három unokázós csalásban vett részt. A férfi társait három idős személyhez vitte el Budapest XVIII. és XXI. kerületébe, valamint Pécelre. Az elkövetők módszere továbbra is az volt, hogy magukat a sértett hozzátartozójának, ismerősének adták ki, és közlekedési balesetre hivatkozva pénzt kértek. Az elkövetők a három sértettől több mint 7,5 millió forintot csaltak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a sofőr társait 2019. június elején fogták el, majd miután azonosították H. Józsefet, 2019. június 21-én délután Józsefvárosban őt is elfogták. A BRFK Vagyonvédelmi Osztály nyomozói a férfit őrizetbe vették, és három rendbeli csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az unokázós nyomozócsoport kollégái előterjesztést tettek H. József letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2019. június 24-én elrendelt.

police, Hirmagazin.eu

ElőzőVeszélyes láncreakció indulhat – Újra 300 forint alatti benzinár jön Magyarországon?
KövetkezőBrutális: nejlon zacskóba csomagolva hagytak magára egy csecsemőt – 18+
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza