A Fidesz kezdeményezi, hogy a most felálló, új Európai Parlament (EP) vonja vissza a migránsvízum tervét – közölte Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus indoklásul azt mondta: a Fidesz-KDNP megválasztott EP-képviselői arra kaptak felhatalmazást a magyaroktól, hogy mindent tegyenek meg Brüsszelben a bevándorlás megállításáért, az európai nemzetek jogainak védelméért és a keresztény kultúra megóvásáért. Szavai szerint a migránsvízummal gyakorlatilag meg akarják nyitni Európa kapuit potenciálisan több millió bevándorló előtt. Az EU területén kívül – főkonzulátusokon, nagykövetségeken – gyorsított és könnyített eljárásban adnának beutazási vízumot a bevándorlóknak, ráadásul ennek során mellőznék a biztonsági ellenőrzést, és a menedékkérelmi eljárást sem folytatnák le a vízum megadása előtt – fejtette ki.

A tapasztalatok azt bizonyítják – folytatta Hidvéghi Balázs -, hogy ha egy bevándorló már bejutott az EU-ba, akkor szinte lehetetlen visszaküldeni az otthonába, még akkor sem, ha kiderül róla, hogy nem jogosult menedékkérelemre. Ezt elfogadhatatlannak nevezte, hangsúlyozva azt is, hogy mindez nyilvánvaló veszélyt jelent az európai emberekre. Ezért kezdeményezik, hogy az EP vonja vissza és változtassa meg azt a korábbi döntését, amellyel a migránsvízumok bevezetését javasolta. Azt, hogy „mennyire komoly a bevándorláspárti erők szándéka”, mutatja, hogy noha a migránsvízumról szóló határozat először elbukott az EP-ben, eljárásjogi kifogásokra hivatkozva „visszaerőltették” a napirendre, és második nekifutásra végül elfogadta az Európai Parlament 2018 decemberében – mondta Hidvéghi Balázs. A politikus hozzátette: „a magyar baloldali ellenzéki képviselők a Gyurcsány-párt vezetésével” – Niedermüller Péter, Molnár Csaba, Szanyi Tibor és Jávor Benedek – mind megszavazták a javaslatot.

Hirmagazin.eu