Vasárnap kiderül, ki képviseli hazánkat az idei Miss World versenyen. Tizenhat lány jutott a döntőbe, közülük választ a zsűri és a közönség. Már az utolsó simítások zajlanak a stúdióban

közölte az M1 Híradója.

Vasárnap este a Magyarország Szépe show-műsorban tizenhat lány mutatkozik be. A versenyzők négy különböző öltözékben vonulnak végig a kifutón. Bikiniben, estélyiben és nemzeti viseletben is megmutatják majd magukat. Az idei verseny különlegessége, hogy az egyik fordulóban kifejezetten magyar divattervezők ruháiban lesznek láthatók a lányok.

A ruha, a smink és a frizura mellett pontos koreográfiával is készülnek a versenyzők. Pénteken már egész nap a show-műsor elemeit próbálták. Figyelniük kell a bevonulásra és arra is, hogy a színpadon hová álljanak.

Arról, hogy ki lesz az ország legszebb lánya a zsűri dönt, de a közönségnek is lesz lehetősége szavazni: a különdíjasra és a legszebb mosolyú lányra. Szavazni az interneten és mobilalkalmazással is lehet. A Magyarország Szépe című műsorban eddig sosem játszott dalokat hallhatnak, és sztárfellépőket is láthatnak majd a nézők.

A győztes több millió forint értékű nyereménnyel gazdagodik, és ő képviselheti majd hazánkat a világ egyik legrangosabb szépségversenyének világdöntőjén, a Miss Worldön, amit Thaiföldön rendeznek meg.

A show-műsorral egybekötött verseny döntőjét a Dunán és a Duna Worldön élőben lehet látni vasárnap este fél nyolctól, szombaton pedig A királynők útja című felvezető műsor lesz látható a Dunán 19 óra 35 perctől.

m1