A repülőgépet tíz éve titokban fejlesztik, így sok mindent még nem tudni róla, az azonban már biztos, hogy Kaliforniában többször is tesztelték.

A Celera 500L több mint két év után bukkant fel újra egy észak-kaliforniai repülőtéren. A modellt „repülőgépgolyó” elnevezéssel illetik a szokatlan formájú törzse miatt.

SpeedBird@SpeedBird_NCL

The Mysterious And Potentially Revolutionary Celera 500L Aircraft May Fly Soon:http://ow.ly/fv9n30oUdo3 

A fejlesztők tolócsavart használtak, amely korábban nem volt túl elterjedt a repülésben.

A géppel egyszerre csak egy pilóta tud repülni, a felszállást a repülő bármelyik repülőtérről, kisebb helyekről is képes végrehajtani. Vélhetően a gép el tudja érni az óránkénti 820 kilométeres sebességet is, míg az üzemanyag-fogyasztása körülbelül 4 liter minden 50-70 megtett kilométerre – írja a The Drive.

A fejlesztők biztosak abban, hogy a repülőgép áttörés lesz a polgári légi közlekedési piacon, mivel működésének költségei sokkal alacsonyabbak lesznek, mint minden eddigi versenytársáé.

hirado

ElőzőMár több mint hétezer szabadtéri tűzhöz riasztották idén a tűzoltókat – köszönjük munkájukat!
KövetkezőITM: A kormány célja, hogy több kutatás legyen
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza