Önállóan lélegzik a baba, akit kivágtak meggyilkolt édesanyja hasából. A hathetes csecsemő még mindig kórházban van.

Heves indulatokat váltott ki egy májusban történt, vérfagyasztó eset: egy őrült nő, Clarisa Figueroa megfojtotta a várandós Marlen Ochoa-Lopezt, majd kivágta a csecsemőt a 19 éves kismama holttestéből. Ezt követően telefonált a hatóságoknak, azt állítva, otthonszüléssel adott életet a fiának, aki nem lélegzik.

Figueroa kitervelten követte el a gyilkosságot, hónapokon át játszotta, hogy terhes. Lánya és férje segített neki. Az erőszakkal világra „segített” fiút, Yadiel Lopezt intenzív osztályra szállították, ám az orvosok semmi biztatót nem tudtak mondani, hiszen sokáig az sem volt biztos, túléli-e az erőszakos beavatkozást. Az viszont látszott, hogy nem épülhet fel teljesen, ugyanis súlyos agykárosodást szenvedett.

Az apa egyik ismerőse szerint a csecsemő küzd a túlélésért, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy lekapcsolták a lélegeztetőgépről, mert már egyedül is képes levegőt venni.

(Mirror)