Hirmagazin
Image default
Bulvár

Rossz állapotban van: elhalasztották az orvosok Boros Lajos műtétjét

Úgy tűnt, hogy a rádiós rehabilitációja jól halad.

Boros Lajos tavaly júniusban vonult kórházba, hogy átessen egy komoly műtéten. A beavatkozás során a rádiós két szívbillentyűjét is operálták, ám a műtét után nem ébredt fel azonnal: öt héten keresztül volt kómában. A történtek után Boros sikeresen felépült, és úgy tűnt, hogy állapotát tudja is tartani, ám a pénteki FEM3 Café műsorában ezt megcáfolta.

Most annyira rossz, hogy ennél már csak jobb lehet.

Ez az örvény effektus. Azt mondta egyszer apám, hogyha örvénybe kerülök, akkor ne tiltakozzak, hagyjam, amíg levisz a víz, hiszen legalul a leggyengébb. Én most itt vagyok az alján… A leggyengébb” – fogalmazott Boros a műsorban, ahol kiderült az is, hogy a május közepére tervezett prosztataműtétjét az orvosai elhalasztották az állapota miatt.

„Az orvosok azt mondták, hogy 5 kilót kell híznom, ehhez pedig különböző tápszereket szedek, de nem segít…” – mondta a rádiós, aki a rengeteg műtét és várakozás miatt már türelmét is kezdi elveszíteni.

Vége a türelmemnek, tegnap is kiabáltam valakivel. Egy éve többet vagyok orvosok, műszerek és gyógyszerek között, mint emberek között

– fakadt ki Boros, aki reméli, hogy most már véget ér a kálváriája.

Forrás, fotó: Ripost

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás