Szürreális félreértés történt a Bács-Kiskun megyei Rendőr-kapitányságon. Egy életveszélyt okozó testi sértés gyanújával őrizetbe vett férfiről kiderült, hogy egyáltalán nem akart rosszat, mikor egy láncfűrésszel belevágott szomszédja arcába – viccből a berántott fűrésszel akarta ébreszteni, ebből lett nagy baj.

Január 19-én vettek őrizetbe egy 44 éves dunavecsei férfit, mert az előző napon megvágta egy láncfűrésszel szomszédja arcát. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértésért indított eljárást a férfivel szemben.

https://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/8aSktkpTURBXy9hNjVjNzg2MDU3MTQxOTA5NzQ3Y2ZlYzM2NWFjNmIwNS5qcGeRlQLNAyAAwsM

A nyomozás során kiderült, hogy bár a sérülés súlyos, nem volt életveszélyes, szándékos testi sértésről pedig szó sem volt: az történt, hogy az azonos telken, de külön lakrészben élő szomszédok közül az egyik úgy gondolta, jó poén lenne lakótársát egy láncfűrésszel ébreszteni. A fűrész fogai azonban beleakadtak az ágyat borító textilbe, így csúszhatott rá a szerszám az alvó sértettre, és vághatta meg az arcát.

Fotó: Police.hu

A szakértői vélemény és a történtek alapján a nyomozók megváltoztatták a bűncselekmény minősítését életveszélyes testi sértésről gondatlanságból elkövetett testi sértésre – figyelembe véve, hogy láncfűrésszel lehet embert ölni, de ebben az esetben nem ez volt a cél.

(Police.hu)