A legtöbb szavazatot és ezzel parlamenti helyet kapott a Európai Néppárt (EPP) nem működik együtt egyetlen szélsőséges párttal sem – jelentette ki hétfőn Brüsszelben Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje.

Weber közölte: az EPP továbbra sem nyitott sem a balról, sem a jobbról érkező szélsőségek előtt. Egyetlen olyan párttal sem hajlandó együttműködni, amely nem hisz Európában, az európai jövőben – tette hozzá.

Kijelentette, az európai parlamenti választások legnagyobb eredménye az európai demokrácia győzelme. A magas részvételi arány az Európai Unió (EU) intézményei közül leginkább a parlamentet erősíti – mondta.

Hangsúlyozta, hogy a választások eredménye nem örömünnep az EPP számára, mivel a pártcsalád számos képviselői helyet veszített. A megszerzett mandátumok azonban egyebek mellett azt a feladatot róják rá, hogy a szavazók által kívánt stabilitást teremtse meg az Európai Unió számára. Ehhez elsődlegesen az elkövetkező öt év szigorú, stratégiai programját kell összeállítani azokkal a pártokkal együtt, amelyek hajlandóak áldozatot hozni Európa jövőjéért – mondta.

 Itt az ideje, hogy véget vessünk a krízisek Európájának és egy derűlátóbb Európa építésébe kezdjünk, amely azt mutatja meg az európaiaknak, hogy milyen sokat el lehet érni előremutató együttműködések által

– fogalmazott.

Egy arra irányuló újságírói kérdésre, hogy az Európai Néppárt a jövőben együtt kíván-e működni a Fidesszel, Werber kijelentette: az EPP-nek a következő Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának mintegy 26 mandátumos többsége van, ami véleménye szerint „megválaszolja a Fidesszel kapcsolatos kérdést„. Az EPP számára kulcsfontosságú, hogy olyan pártokkal dolgozzon együtt, amelyek „valóban hisznek az Európai Unió jövőjében” – tette hozzá.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) európai parlamenti listavezetője beszédében kijelentette, jó jel az európai demokrácia számára, hogy a korábbiaknál többen szavaztak Európa, az Európai Unió jövőjére.

Mint elmondta, az európai szocialisták a választásokon számos helyet veszítettek, ami azt jelenti, hogy az emberek többet akarnak. Azt akarják, hogy a politikusok többet tegyenek a klímaváltozás ellen. Azt akarják, hogy a szociális igazságtalanságokat európai szinten kezeljék – közölte.

A tenni akaró, dinamikus pártokkal való együttműködésre van szükség annak érdekében, hogy a nemzeti szinten nem megoldható problémákra európai összefogással megoldások szülessenek. Ez megmutatja majd, hogy az előremutató, haladást szolgáló, együttműködő politika eredményeket hoz, amíg a nacionalizmus csak félelmet és gyűlöletet okoz – tette hozzá Timmermans.

blikk

ElőzőSalviniék nagy győzelmet arathattak
KövetkezőHatalmas torlódás az M0-s autóúton – 45 perccel hosszabb a menetidő
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza