Vasárnap este 11 óráig szavazhatnak az Európai Unió állampolgárai arról, hogy a következő öt évben ki képviselje őket Strasbourgban.

Az első európai szavazóhelyiségek csütörtök reggel fél 8-kor nyitottak ki Hollandiában, ezzel megkezdődtek az európai parlamenti választások. A 16 milliós országban 16 párt állított listát, 26 EP-képviselőt választanak meg. A szavazóhelyiségek este 9-kor zárnak, az eredményeket vasárnap este teszik közzé, amikor az unió összes tagállamában bezárnak a szavazóhelyiségek. Legutóbb, 2014-ben Hollandiában a választásra jogosultak 37,3 százaléka szavazott.

Hollandiában egyébként éppen az elmúlt napokban mondott le a migrációs államtitkár, mert kiderült, hogy az Igazságügyi és Biztonsági Minisztérium tavalyi, a menedékkérők által elkövetett bűncselekményekről készített jelentése pontatlanságokat tartalmazott. Sajtóhírek szerint a jelentésben mintegy 4600, súlyos kategóriába tartózó bűncselekményből mintegy ezer, különböző szexuális bűncselekményekre, gyilkosságokra vagy gyilkossági kísérletekre utaló esetet mindössze „egyéb” megjelöléssel láttak el.

A briteknél a toryk verségét vetítik előre az előrejelzések

Nagy-Britanniában hagyományosan csütörtökön szavaznak, így történik ez most is, bár Theresa May brit miniszterelnök még néhány héttel ezelőtt is el akarta volna kerülni a szavazást, azt a brexitről szóló megegyezés hiányában nem tehette.

Ez alaposan felborítja a strasbourgi és a brüsszeli testület életét, ugyanis korábban a vélelmezett brit kilépés miatt lecsökkentették az EP létszámát, míg több tagállam számára újabb mandátumok nyíltak meg. Most azonban ez nem lesz, minden marad a régiben. Az előrejelzések a kormányzó toryk vereségét vetítik előre – mondta Fóris György, a Bruxinfo brüsszeli irodájának igazgatója az InfoRádióban.

Helyi idő szerint reggel nyolc óra óta adhatják le voksukat a brit választók. Az Egyesült királyság 73 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. Így a hollandok 26 képviselőjével együtt

ma összesen 99 mandátum sorsa dől el, ami valamivel kevesebb mint az Európai Parlament hetede.

Theresa May szerint, ha a parlament a nyári szünet kezdetéig ratifikálja a brexitmegállapodást, akkor Nagy-Britannia július végéig kilép az Európai Unióból, így maximum az alakuló ülésen lehetnek csak ott a britek. Azonban a szigetországi helyzet változásait vagy éppen változatlanságát látva, a lehetőségek száma ennél jóval nagyobb.

Vasárnapig folyamatosan szavaznak valahol

Pénteken az írek és a csehek voksolhatnak, ez utóbbiak szombatig. Az írek 11 EP-képviselő személyéről döntenek, a csehek pedig 21-ről. Lettországban, Máltán és Szlovákiában szombaton voksolnak, hogy 8 lett, 6 máltai és 13 szlovák képviselői helyről döntsenek.

Az összes többi tagországban, így Magyarországon is vasárnap tartják a választásokat.

Magyarország 21 képviselőt delegálhat. A képviselők száma az újabb ciklus elején az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének halasztása miatt ismét 751 lesz a brexit esetére tervezett 705 helyett.

Exit poll eredmények folyamatosan várhatóak a következő napokban, hivatalos részeredmények azonban csak az olasz szavazóhelyiségek zárása, azaz vasárnap este 11 óra után lesznek.

Nyitókép: MTI/EPA-ANP/Evert Elzinga

Kapcsolódó hang

ElőzőHoppá! Ikrei lesznek Berki Krisztiánéknak?
KövetkezőMegkezdődött az EP-választás: Hollandiában és az Egyesült Királyságban már órák óta szavaznak
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza