Miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden nem függesztette fel a 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással, valamint más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba mentelmi jogát, törvényi előírások miatt a Szegedi Törvényszék megszünteti vele szemben a büntetőeljárást – írta a Magyar Nemzet

Indulhat az európai parlamenti választáson Czeglédy Csaba, miután a Nemzeti Választási Bizottság nem függesztette fel a DK-s jelölt mentelmi jogát. A testület határozata szerint a döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye. A politikus a Demokratikus Koalíció listájának 36. helyén szerepel.

Czeglédy így az EP-választás eredményeinek jogerőre emelkedéséig elkerülheti a felelősségre vonást – emlékeztet a lap. Utána az ügyészségnek újra vádat kell emelnie ellene ahhoz, hogy ismét bíróság elé állíthassák.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik büntetőeljárás, amit azonban jelölté válása miatt felfüggesztettek.

infostart