Pénteken kezdődtek és a hétvégén is folytatódnak a középiskolai ballagások. A végzős diákok nagy része jövő hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával kezdi el az érettségi időszakot. A nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal elstartoltak az írásbeli érettségik is pénteken.

A ballagás mint szokás a felvidéki Selmecbányáról származik és a 20. század elejére vált általánossá az egész országban. A búcsúzó diákok ilyenkor általában énekelve járják végig a kidíszített középiskolát.

A ballagás menete intézményenként eltérő, a Toldy Ferenc Gimnáziumban a végzősök vonulásával kezdenek – tájékoztatott az iskola igazgatója, Porogi András.

A búcsúzó tanulók gyakran kisebb-nagyobb mennyiségű virággal a kezükben járják végig a középiskolát. A Kézenfogva Alapítvány ezzel szemben arra kéri őket és hozzátartozóikat, hogy a növényre szánt pénzt adományozzák inkább fogyatékkal élő fiataloknak.

A búcsúzás után hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával folytatódik az érettségi időszak

– amely már pénteken elkezdődött a nemzetiségi nyelvi tantárgyakkal – mondta el az Oktatási Hivatal Köznevelési Programok Főosztályának vezetője, Pongrácz László.

Az írásbeli érettségi vizsgaidőszak május 24-éig tart, majd június 5-e és 13-a között tartják az emelt szintű szóbeli, ez után pedig június 17-e és 28-a között a középszintű szóbeli vizsgákat.

A nemzetiségi vizsgákkal megkezdődtek az írásbelik

Az Oktatási Hivatal közleménye szerint középszinten horvát nemzetiségi nyelv és irodalomból egy vizsgahelyszínen 6, német nemzetiségi nyelv és irodalomból hat helyszínen 194, román nemzetiségi nyelv és irodalomból egy helyszínen 53, szerb nemzetiségi nyelv és irodalomból egy helyszínen 61 vizsgázó tesz írásbelit.

Emelt szinten horvát nemzetiségi nyelv és irodalomból két vizsgahelyszínen 39, német nemzetiségi nyelv és irodalomból hét helyszínen 174, szerb nemzetiségi nyelv és irodalomból egy helyszínen 2, míg szlovák nemzetiségi nyelv és irodalomból két helyszínen 30 vizsgázó érettségizik.

Nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgatárgyból az írásbeli vizsga mindkét szinten 240 percig tart.

Középszinten a vizsgázók két feladatlapot oldanak meg. Az első feladatlap egy szövegértési feladatsort és egy választható szövegalkotási feladatot (érvelés vagy gyakorlati szövegalkotás) kell megoldaniuk, míg a második feladatlapon két műértelmező szövegalkotási feladatból kell egyet választaniuk és megoldaniuk.

Emelt szinten az írásbeli vizsga egy szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és két különböző (egy műértelmező és egy reflektáló) szövegalkotási feladatból áll. A diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják be a feladatok megoldására.

Az érettségi dolgozatokat központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján javítják és értékelik.

Nyitókép: youtube
infostart

ElőzőÉpp, mint a filmekben: tévedésből utaltak 80 milliót a nyugdíjas Terikének – Elképesztő, ami ezután történt
KövetkezőNASA: Még a mi életünkben aszteroida fog csapódni a Földbe
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza