Gödöllő — „Állítsd meg!” – a rémülettől csak ennyit tudott sikítani az az édesanya, akinek a kislánya hajszál híján kizuhant egy körhintából.

Drámai jelenetek játszódtak le szerda délután a gödöllői majálison. Minden szülő rémálma lehet, amit a lent álldogáló emberek végignéztek: a játéknál a sorukra váró vendégek azt látták, hogy egy kisgyerek alatt úgy megbillent a körhinta széke, hogy jóformán csak a csoda tartotta bent a lányt az ülésben.

 Halálra rémültünk, amikor láttuk, ahogy a kislány már-már fejjel lefelé lóg a széken – idézte fel lapunknak egy asszony, aki a szemtanúja volt a történteknek.

– Miután leállt a gépezet, az anyja rohant oda a kislányhoz, aki csak zokogni tudott – idézte fel.

Úgy tudjuk, a hintán forgás közben egy láncszem ugrott meg, ezért billenhetett ki az egyensúlyából a szék. A család egyik barátjától megtudtuk, hogy a gyerkőc végül ép bőrrel úszta meg a történteket, ám nagyon megviselte az eset.

.

A majálison a körhinta volt az egyik fő attrakció. A szervezők a történtek után megvizsgálták, de mindent rendben találtak / Fotó: Facebook

L. Péterfi Csaba, a gödöllői önkormányzat kommunikációs igazgatójának elmondása szerint a szervezők csak később értesültek arról, mi történt. Sem a szülők, sem az üzemeltetők nem szóltak ugyanis a szervezőknek arról, hogy baj történt, csak a Face­bookról értesültek a rémisztő eseményről. Azonnal a géphez mentek, s kipróbálták a körhintát.

– Bár biztonságosnak ítélték, úgy döntöttek, aznapra nem engedélyezik tovább a működését – magyarázta lapunknak L. Péterfi Csaba.

Az üggyel kapcsolatban kerestük a szervezőket is, akik egy közleménnyel válaszoltak: „Az esetet megvizsgáltuk. A vizsgálat eredményei alapján megállapítható volt, hogy sérülés nem történt, az érintett kislány szüleinek elmondásai szerint az ijedtségen kívül más probléma nem merült fel. A vállalkozó a hatályos megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkezett, amelyet a rendezvény előtt bemutattak” – írták.

Az ábra azt mutatja, hogy az ilyenfajta körhinta ülései az indítás után 4-5 méter magasra is emelkedhetnek. Onnan kizuhanni életveszélyes.

Kerestük az érintett kislány szüleit, ám még nem sikerült őket elérnünk. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy érkezett bejelentés az incidenssel kapcsolatban, de annak tartalmát még vizsgálják.

Évi kontroll

Körhinta, dodzsem, hullámvasút – a mutatványosok berendezéseit háromévente, szétszerelt állapotban kell átvizsgálni. Ezt egy külön szervezet végzi. Az üzemeltetőnek emellett naplót kell vezetnie a hibákról, a javításokról és az üzemórákról.

blikk

ElőzőA nap videója: … „Hazám, hazám, te mindenem” – videó
KövetkezőMerkel: Fontos az együttműködés a szabályozatlan migráció ellen a gócpontnak számító Nigerrel
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza