Nagyon fontos, hogy az Európai Unió együttműködjön a szabályozatlan migráció elleni küzdelemben az Afrikában gócpontnak számító Nigerrel

– jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtök este Niameyben, háromnapos nyugat-afrikai körútjának utolsó állomásán.

„Az emberkereskedők ellen csak úgy tudunk sikeresen fellépni, ha növeljük a munkahelyek számát itt. Beindítottuk az első beruházásokat, de bővíteni kell ezeket, mert reményt kell adnunk az embereknek a térségben, amely a migránsok útvonala Líbia, majd Európa felé. Vissza kell szorítanunk a szabályozatlan migrációt, ebben Niger már nagy erőfeszítéseket tett, és mi, Franciaország, Spanyolország, Olaszország és általában az EU segítjük ebben” – mondta a kancellár.

Mahamadou Issoufou nigeri elnök elmondta, hogy az országán keresztüláramló migránsok aránya mára évi 5-10 ezerre csökkent, miközben az intézkedések bevezetése előtt még 150 ezer volt.

Merkel körútjának első állomásán, Burkina Fasóban ígéretet tett arra, hogy Németország támogatni fogja a térség országait az iszlamista terrorizmus elleni harcukban és a stabilitás megteremtésében. Ezzel összefüggésben bejelentette, hogy Németország 10 millió euró (3,2 milliárd forint) támogatást ajánl fel a nyugat-afrikai országnak rendőri kapacitásainak bővítésére, a két testület felszereltségének javítására, illetve egy német katonai tanácsadó misszióra, amelyről az előzetes tárgyalások már megkezdődtek. Merkel további ötmillió euró fejlesztési támogatást is felajánlott az országnak.

A címlapfotó illusztráció.

mti

ElőzőMegszólalt az egyik szemtanú: szinte fejjel lefelé lógott a körhintán egy kislány – Mindenki halálra rémült a gödöllői majálison
KövetkezőEsővel és széllel jön a hidegfront
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza