hirmagazin_2015-07-14_173234

Többféle technológiával építik a magyar-szerb határon a mintakerítést, amelynek előkészítését hétfőn kezdték el.

Nagy László, az alapanyagokat előkészítő BV Holding Kft. ügyvezető igazgatója kedden a helyszínen azt mondta újságíróknak, a különféle technológiákat kipróbálva azt vizsgálják, hogy melyik megépítése lesz a legalkalmasabb a teljes, 175 kilométeres szakaszon.

Tájékoztatása szerint az alapanyagokat a BV, a büntetés-végrehajtási gazdasági társaságok vállalatcsoportja állítja elő, az építést a honvédség végzi. Jelenleg a büntetés-végrehajtás a dunaújvárosi Acélszerkezet Kft. segítségével készíti elő a szükséges alapanyagokat, melyeket kedden leszállítottak a mintakerítés építésének helyszínére. Innentől kezdve a honvédség veszi át a munkát.

A kerítés három méter magas lesz, felül és alul is pengés drót (NATO-drót) fut majd – sorolta az ügyvezető. Péntekig három verziót építenek ki 150 méteren. Az első 25 méteren fa oszlopok lesznek majd, és erre kerül a kerítés. Aztán 125 méteren fém oszlopos technológiát alkalmaznak, mely egy részén betonalap készül. Másik részén az oszlopokat cölöpverővel helyezik el. Az oszlopokat 2,5 méterenként telepítik, a határvonaltól 2,5 és 10 méter közötti sávban.

A mintakerítés még a héten elkészül, a teljes 175 kilométert november 30-ig építik meg – tette hozzá Nagy László.Vucic: egyesek saját magukat kerítik el
„Egyesek saját magukat kerítik el, nem Szerbiát” – így reagált kedden Aleksandar Vucic szerb kormányfő arra, hogy hétfőn elkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar-szerb határon.

A politikus a szerbiai közszolgálatai televízió beszámolója szerint kiemelte, hogy országa illően viselkedik ebben a helyzetben, és nem szeretne rontani a szerb-magyar kapcsolatokon.

„Mindenki csak a saját lépései miatt szégyenkezhet, másokéi miatt nem” – jelentette ki a szerb miniszterelnök.

Leszögezte: Szerbia nyitott ország, szinte nincsenek is határai. „Szerbia biztonságos ország Németország és más európai államok szerint is” – fogalmazott Aleksandar Vucic, majd hozzáfűzte, hogy a bevándorlókkal a nyugat-balkáni országban a lehető legjobban bánnak.Szerbia csak tranzitország
A Vecernje Novosti vasárnapi információi szerint az idén mintegy 45 ezren fejezték ki szándékukat, hogy menedéket kérnének Szerbiában, a hivatalos kérelmet azonban csupán 388-an adták át. Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter a számok tükrében úgy fogalmazott: ez is azt bizonyítja, hogy Szerbia csak tranzitországnak számít.

Amikor a migránsokat a szerb rendőrség igazoltatja, kiállít számukra egy igazolást, amellyel 72 órán át szabadon mozoghatnak az országban, ezt az időt pedig a legtöbben arra használják, hogy eljussanak a szerb-magyar határra, illetve hogy átjussanak azon.Az MSZP a munkálatok leállítását követeli
Az MSZP kedden felszólította a kormányt, hogy azonnal állítsa le a déli határzár hétfőn megkezdett munkálatait. Ezt Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke, országgyűlési képviselője fogalmazta meg kedden.

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz-kormány megkezdte a vasfüggöny újraépítését, amivel Orbán Viktor „egyedülálló kört zárt be a demokratikus Európa történetében”. A kormányfő 1989-ben még felszólalt az akkori magyar határra falat kényszerítő szovjet hatalom ellen, ma pedig már ő épít újra falat az országhatárra – tette hozzá.

„Soha nem gondoltuk volna, hogy a Trianonban rajzolt magyar határra épp Orbán Viktor építtet majd kerítést politikai haszonszerzés érdekében” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

Kifejtette, hogy a magyarok kétharmada szerint a fal nem old meg semmit, „csak néhány tanácsadói Gucci-táska és bizonytalan eredetű ingatlan árnyékában tűnik a választók átverésére alkalmas eszköznek”.

„Aki falat épít, az magára marad odabent és magányosan tűnik el” – hangsúlyozza az MSZP fővárosi vezetője, aki – hétvégi bejelentését megerősítve – a főváros után a kormányt is felszólította, hogy adjon minimális orvosi, tisztasági és élelmezési segítséget a háborúk, kínzások és katasztrófák elől menekülőknek.Fidesz: az MSZP az illegális bevándorlók oldalán áll
A szocialisták az illegális bevándorlók és nem a magyar emberek oldalán állnak – így reagált a Fidesz-frakció arra, hogy az MSZP a déli határzár munkálatainak leállítására szólította fel kedden a kabinetet.

A kormánypárti képviselőcsoport azt írta, a szocialisták újra bebizonyították, hogy bevándorláspártiak: a parlamentben nem támogatták az illegális bevándorlás megfékezését célzó törvényjavaslatokat, most pedig „le akarják bontani az épülő határzárat, az országot teljesen védtelenül akarják hagyni, és tárt karokkal várják a bevándorlókat”.

Magyarországra az elmúlt három évben több mint 60 ezer illegális bevándorló „szökött át”, az idén pedig már több mint 120 ezer várható, a számuk nem csökken, hanem évről évre sokszorozódik – közölte a Fidesz-frakció, hangsúlyozva, hogy ez a tendencia a magyar emberek biztonságára és megélhetésére komoly veszélyt jelent.

A Fidesz a szocialistákkal ellentétben mindent megtesz azért, hogy megvédje Magyarország és Európa schengeni határait – zárták közleményüket.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu