hirmagazin_2015-07-14_112322

400 új munkahelyet hoz létre a CooperVision amerikai kontaktlencsegyártó cég a gyáli ipari parkban
2015. július 13-án, hétfőn Gyálon tartott sajtótájékoztatót Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A következő 3 évben 40 millió dolláros befektetéssel 400 új munkahelyet hoz létre a CooperVision amerikai kontaktlencsegyártó cég a gyáli ipari parkban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón. A világpiac harmadik legnagyobb kontaktlencsegyártója tavaly 625 millió darab lencsét gyártott a gyáli üzemben, ezt a mennyiséget duplázza meg a mostani beruházással 3 év alatt – tette hozzá a miniszter.
A miniszter szólt arról is, hogy a magyarországi orvosieszköz-gyártás értéke tavaly 192,5 milliárd forint volt, az idén az első négy hónapban 12,7 százalékkal növekedett az előző év hasonló időszakához képest. Az orvosi eszközök 86 százaléka exportra kerül. A CooperVision magyarországi termelésének 99,7 százalékát szállítja külföldre.

Azonban a maradék 0,3 százalékkal is piacvezető a cég Magyarországon – közölte Daniel G. McBride, a CooperVision Inc. elnöke a sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a cég a múlt évben vásárolta fel az angol tulajdonban lévő Sauflon társaságot.

Beszédet mondott, továbbá Peer János ügyvezető igazgató, Daniel G. McBride a CooperVision, Inc. elnöke, Pápai Mihály, Gyál város polgármestere és Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő.
Peer János, a magyar leányvállalat ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Sauflon Kft. évi 40-45 százalékkal növelte a termelését, és ez elég alap ahhoz, hogy a lencsegyártás néhány éven belüli megduplázását tervezzék.
Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő a kiszámítható gazdasági környezetet említette, míg Pápai Mihály polgármester Gyál egyik „zászlóshajójának” nevezte a CooperVisiont, mely Gyál jó hírét viszi a Világban.

Forrás: onkormanyzat.mti; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu