Elapadt ugyan a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vezette Likud párt előnye az ellenzéki Kék-fehér párttal szemben a keddi választáson leadott szavazok közel 95 százalékának összesítésével, de feltehetően a hivatalban lévő kormányfő lesz ismét, immár ötödször Izrael miniszterelnöke.

Likudnak, illetve a Beni Ganz és Jaír Lapid vezette Kék-fehér ellenzéki centrista pártnak egyaránt 35 képviselője lesz a parlamentben. Más összesítések szerint a Likudnak egy képviselővel lesz több, mint a kék-fehéreknek – közölte internetes felületén szerdára virradóra a Háárec című lap.

Az első részeredmények még négy-ötfős többséget vetítettek elő a Likudnak.

A Háárec szerint további kilenc kisebb párt került be a parlamentbe: két pártnak nyolc-nyolc, kettőnek hat-hat, további kettőnek öt-öt, illetve három pártnak egyenként négy képviselője lesz a törvényhozásban.

Netanjahu és Ganz is azt hangoztatta a választás utáni beszédében, hogy ő lesz Izrael következő miniszterelnöke, de elemzők szerint a dolgok jelenlegi állása szerint erre a hivatalban lévő kormányfőnek van nagyobb esélye. Ez esetben Netanjahu ötödször lesz Izrael miniszterelnöke. A politikus „kolosszális” győzelemről, „elképzelhetetlen sikerről” beszélt hívei előtt.

A parlamenti többségre támaszkodó kormány megalakításához legalább 61 képviselő támogatása szükséges a 120 fős knesszetben.

mti

ElőzőKezdődik a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje Budapesten
KövetkezőSzívfacsaró drámáiról vallott Ábel Anita
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza