További hat személyt gyanúsítanak a balatonfüredi rendőrök a bűncselekmény elkövetésével. (2019. 04. 06., szo – 12:47, Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság)

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, zsarolás bűntett miatt indult büntetőeljárás a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon négy személy ellen, akik a sértettől több alkalommal több millió forintot követeltek. A sértett 2019. március 27-én tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy 2019 márciusában egy magát hivatalos személynek kiadó férfi többször pénzt követelt tőle azzal az indokkal, hogy tudomása van az általa korábban elkövetett bűncselekményekről.

Az elkövető és a zsarolásban közreműködő három nő a sértettől összesen közel hétmillió forintot kényszerített ki. A balatonfüredi nyomozók 2019. március 27-én a követelt pénzösszeg egy részének átadásakor egy veszprémi parkolóban fogtak el egy 22 éves pétfürdői férfit, valamint egy 19 éves nőt.

Társaikat, egy 48 éves vilonyai és egy 32 éves csajági nőt pedig aznap este otthonaikban igazoltatták a rendőrök. A négy személyt előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették őket. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2019. március 29-én elrendelt.

A rendőrök az átvett készpénz egy részét a gyanúsítottak birtokában megtalálták, lefoglalták és a sértett részére visszaadták.

A nyomozás során újabb személyek kerültek a balatonfüredi nyomozók látókörébe, akik a gyanú szerint részt vettek a bűncselekmény végrehajtásában. A rendőrök további hat embert fogtak el 2019. április 3-án, valamint április 4-én, és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.

Közülük három személyt őrizetbe vettek, és az illetékes bíróság 2019. április 5-én elrendelte egy 21 éves nádasdladányi férfi letartóztatását, valamint egy 16 éves és egy 17 éves lány bűnügyi felügyeletét. A rendőrök egy 16 éves fiút, egy 20 éves érdi, valamint egy 32 éves székesfehérvári férfit a gyanúsítotti kihallgatásukat követően szabadon engedtek.

blikk

ElőzőElromlott egy hullámvasút Angliában, a magasban ragadtak az emberek
KövetkezőElindul a Roxfort Expressz – áprilistól muglikat szállít a világhírű vonat
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza