A 90 éves Bobbynak elég erős gyomra lehet, mivel a híradások szerint nem történt komolyabb baja, miután tévedésből megevett majdnem egy egész vödör festéket – írja a brit bulvárlap, a Mirror.

A nem mindennapi történésről a bácsi unokája adott hírt a saját Twitter-oldalán, ahova feltöltötte a képeket, majd csak annyit írt, hogy

Szóval papa megevett fél vödör festéket, mert azt hitte, hogy joghurt.

Íme, a közösségi oldalra feltöltött képek:

Az unokát Alex Steinnek hívják és egy interjúban elmondta, hogy a papája imádja a joghurtot, nagyon sokat eszik belőle és mindent szeret, ami joghurtos. Anyukám legalább hét darab négyes pakk joghurtot vesz neki, de van, hogy az sem elég – mondja a lány, aki először nagyon megijedt, mikor meglátta mit csinált a nagyapja.

A bácsinak szerencsére nem esett komoly baja, de a rossz élmény miatt azt gondolhatnának, egy darabig nem fog annyi joghurtot enni. Nos, ha ezt gondoljuk, akkor tévedünk, mivel Bobby az eset után viccesen megjegyezte: Ma reggel véletlen festéket ettem, de őszintén szólva, nem is volt olyan rossz, szóval nem bántam meg.

Forrás: Mirror

ElőzőItt a nagy bejelentés: Magyarországon is indul az 5G
KövetkezőTitokzatos csomagot kapott VV Fanni családja, ez állt a mellékelt levélben
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza