Év végéig bevonják a régi tízezreseket

December 31-ig bevonják a 2008-ban kibocsátani kezdett „régi típusú” tízezer forintos bankjegyeket – derül ki a pénteki Magyar Közlönyből.

A Magyar Közlönyben jelent meg a Magyar Nemzeti Bank elnökének 7/2019. (II. 15.) rendelete 10 000 forintos címletű bankjegyek bevonásáról. Ennek alapján a 2008 szeptemberében bevezetett régi tízezresek tűnnek el az év végéig.

Az MNB 2014 szeptemberében vezette be a jelenlegi, új tízezer forintost, akkor úgy nyilatkoztak, hogy a régiek bevonásáról később tájékoztatnak.

Az elmúlt években az új tízezer forintos bankjegyek dinamikusan terjedtek a készpénzforgalomban, így a forgalomban levő tízezer forintosok 86 százalékát már a megújítottak teszik ki. A régi címletváltozat bevonása után, 2020. január 1-től már csak a megújított tízezer forintos bankjegyek lesznek használhatók. A bevonási határnapig be nem cserélt bankjegyek a bankokban és postafiókokban három évig, a jegybankban pedig húsz évig díjmentesen beválthatók azonos címletű törvényes fizetőeszközre.

Forrás: portfolio.hu

ElőzőA rákos betegek negyedénél tartós sikert ér el az immunterápia
KövetkezőFél órán belül két embert vert véresre egy öttagú banda Kőbányán
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza