Hirmagazin
Image default
Külföld

Különleges tárlat nyílt Rembrandt halálának 350. évfordulójára

Hága – Egyedi tárlattal készült Rembrandt halálának 350. évfordulójára a hágai Mauritshuis múzeum, amely első ízben állítja ki egyszerre a gyűjteményében szereplő összes olyan művet, amely az elmúlt évszázadokban valódi Rembrandtként került az intézményhez.

A csütörtöktől látogatható kiállításon látható egyebek között a 17. században élt holland művész egyik utolsó önarcképe, valamint a Dr. Tulp anatómiája című 1632-es festmény is.  A tárlatot, ezzel egyben a Rembrandt Évet Beatrix holland hercegnő – korábban Hollandia királynője – nyitotta meg szerda este hivatalosan.  „Rembrandt különleges jelentőséggel bír minden nemzedék számára” – mondta Emily Gordenker, a Mauritshuis múzeum igazgatója.

Ez az első alkalom, hogy a múzeum egyszerre kiállítja azt a 18 festményt, amely valódi Rembrandtként került a múzeum gyűjteményébe az elmúlt évszázadok során. A legfrissebb tudományos eredmények szerint ezek közül tizenegyet valóban a holland művész, ötöt azonban más alkotók festettek, további két alkotást pedig még alaposabb vizsgálatoknak kell alávetni.

Rembrandt 1606-ban született Leidenben, és 1669. október 4-én halt meg Amszterdamban. Az amszterdami Rijksmuseum, amely Rembrandt festményeinek legnagyobb gyűjteményét őrzi, februárban nyíló kiállításán vonultatja fel a holland mestertől való összes alkotását.

Forrás: MTI

Kapcsolódó hírek

„Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen” – közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán csütörtökön.

Géza

Pénteken a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek Thaiföld fővárosában, aminek hatására összeomlott egy építés alatt álló toronyház. Olyan erős volt a földmozgás, hogy szinte kiugrott a víz a medencékből.. (18+)

Géza

Orbán Viktor péntek reggel: Magyarország nem lép háborúba senkivel .. Orbán Viktor békepárti politikája és annak nemzetközi megítélése – videók

Géza