hirmagazin_2015-07-10_073358

A becslések szerint a tó körüli üzleteknek csupán csekély hányada tart nyitva a hét utolsó napján.

Még el sem kezdődött a főszezon, helybeliek és kereskedők szerint kaotikus állapotokat okozott, hogy vasárnap csak a 200 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek tarthatnak nyitva a Balatonnál. A júliusi kánikula beköszöntével tovább romlott a helyzet: minél többen látogatnak le a tóhoz, annál kevésbé bírják a boltok a turisták rohamát.Nincs könnyítés
Hiába reménykedtek a kereskedők abban, hogy a tó környéki települések önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) javaslatát megfogadja a kormány: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nemrég bejelentette, a tárca a főszezonban sem ad felmentést a zárva tartás alól a balatoni régióban, a törvény hatásait csak ősszel vizsgálják majd. Pedig Balassa Balázs, a BSZ elnöke és Szigliget polgármestere szerint a tilalom komoly hatással lesz a turizmusra, a helyiek egzisztenciájára és a nemzetgazdaságra is.

Ha a hosszabb távú következményeket még nem is lehet felmérni, a problémát jelzi, hogy pénteken és szombaton tele vannak a nagy üzletek parkolói, a pénztárak előtt hosszú sorok kígyóznak. Ez pedig éppen a kormány által támogatni kívánt kis, családi vállalkozások tulajdonosainak rossz: a turisták inkább előre bevásárolnak a multiknál, hogy ne kelljen a vasárnap is nyitva tartó kisebb üzleteket keresgélniük.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint is számolni kell azzal, hogy a Balaton veszít vonzerejéből, hiszen a rövidebb, hétvégére időzített tóparti látogatásokat tönkreteszi a szombati sorban állás. Vámos György szerint előfordulhat, hogy sokan inkább a horvát tengerpartra ugranak majd le, ahol kényelmesen be tudnak vásárolni.

– Szándékosan Horvátországot hoztam példaként. Ott 2009-ben ugyancsak bevezették a vasárnapi zárva tartást, de fél éven belül visszakoztak, mert az adatok azt mutatták, hogy nem jött be – magyarázta a főtitkár.

Visszaüthet
72 százaléka a megkérdezetteknek állt ki a vasárnapi nyitva tartás mellett – derült ki a Medián májusi kutatásából.

A vásárlók elvesztésétől tart az a zánkai boltos is, aki az egyik, a településen vasárnap is nyitva tartó üzletet vezeti.

– Nem értek egyet a korlátozással, mert elriasztja a turistákat. Most még van egy kis előnyöm abból, hogy a hét utolsó napján is nyitva lehetek – nem is panaszkodom –, de a tiltás előbb-utóbb visszaüt majd rám is, és nem csak vasárnap. Ezért szeretném, ha legalább a szezonban mindenki nyitva tarthatna, ahogy korábban is – mondta.

– Fogalmuk sincs a kereskedelemről azoknak, akik ezt kitalálták. Ez a zárvatartásosdi kicsinál minket – dohogott az egyik badacsonyi ajándék- és strandfelszerelés-üzlet tulajdonosa. – Azt mondták, az egész a családok védelmében kell. A dolog annyira jól sikerült, hogy én itt ülök egyedül minden vasárnap, a párom máshol szintén dolgozik, a gyerek meg otthon várja, hogy este hazaérjünk. Aztán persze nem a döntéshozóknak kell végighallgatniuk a sétányon üvöltöző férfiakat sem, akik azért vannak felháborodva, mert nem tudnak venni egy kiló marhahúst az esti bográcsozáshoz.

A beszerzési nehézségek miatt kesergett az egyik fonyódi szabadstrandon kis büfét vezető férfi is. Már az előszezonban megtörtént vele, hogy  el kellett küldenie a lángosért sorban állókat, mert elfogyott a tejföl. Amikor pedig az egyik kollégája nagy nehezen talált egy nyitva tartó boltot, ott a hétköznap szokásosnál jóval drágábban tudta csak megvenni azt.

Megoldást keresve
Abban, amit a fonyódi vendéglátós felvetett, Vámos György szerint nincs  semmi kivetnivaló; a kisebb boltok tulajdonosai csak élnek a piaci helyzetükkel.

– Ez nem inkorrektség, a Balaton régen is drágább volt, aztán amikor megjelentek a nagy üzletláncok, lenyomták az árakat. A kereskedők most megint emelhetnek, de nem biztos, hogy megéri: ha a hétköznap is náluk vásárlók  észreveszik, hogy vasárnap többért adják a portékájukat, mint egyébként, nem biztos, hogy újra betérnek majd hozzájuk.

Hasonlóan nyilatkozott a főtitkár azokról az üzletekről, amelyek, miután termelői piaccá minősíttették magukat, kinyitottak a múlt vasárnap.

– Minden vállalkozás vezetői azon törik a fejüket, hogyan reagáljanak a tiltásra. Ha valaki a jogszabályoknak megfelelően létesít piacot, az ellen senki sem szólhat egy szót sem. Ha viszont az üzlet nem felel meg a törvényben foglaltaknak, és erre az ellenőrzés fényt derít, be fogják záratni – fűzte hozzá Vámos György.

A piaccá alakulással próbálkozó partnereit a CBA kizárhatja franchise-hálózatából. Az egyik bolt  ügyében a nemzetgazdasági tárca törvényességi felülvizsgálati eljárást is kezdeményezett.

A Tesco az eddigi tapasztalatokról
„Egyelőre nem látunk jelentős változást a Balaton-parti üzleteink forgalmában. Az általános szezonális felfutás már elkezdődött, de alapvetően most kezdődik csak igazán a szezon. A következő négy hét után tudunk majd reálisabb képet adni a vasárnapi zárva tartás hatásairól.”
A SPAR az eddigi tapasztalatokról
„A forgalom eloszlása átalakult. Az egyes áruházak, illetve a szupermarketek és a hipermarketek között eltolódások figyelhetők meg: a szupermarketek forgalma alapvetően nőtt, a hipermarketeké kismértékben, de csökkent. A vasárnapi vásárlások elsősorban hétfőre, péntekre és szombatra terelődtek át, ha a SPAR hálózat egészét vesszük.”

Forrás: metropol;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu