Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Nyári gumi okozta a tél eddigi legbrutálisabb balesetét

A tél eddigi legsúlyosabb közlekedési balesete történt hétfőn hajnalban Borsod megyében, az M3-as autópályán. Négyen meghaltak, többen megsérültek, köztük egy két hónapos csecsemő.

Egy benzinkútról kihajtó autó gyorsítás közben nekiütközött egy kamionnak, megpördült, majd a sztráda közepére vágódott, ahol több autó nagy sebességgel nekicsapódott.

Az M3-as autópályán hétfőn hajnalban, a 141–142. kilométerszelvény között történt a baleset, ahol a Budapest felé vezető úton, ötven méter körüli látótávolság mellett egy személyautó a parkolóból kikanyarodva a gyorsítósávban haladó teherautóba ütközött – ismertette a baleset körülményeit Pitkó László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese az M1-en.

Mint mondta, az ütközés következtében az autó megpördült, és az utána érkező személygépkocsik belecsapódtak. A balesetben négy ember vesztette életét, egy sérült továbbra is életveszélyes állapotban van, egy súlyos, három könnyű sérült van.

A helyszíni vizsgálatok alapján megállapították azt is, hogy az autó, amelyben öten utaztak és amelynek utasai közül négyen meghaltak, nyári gumival közlekedett, nem felelt meg a télies útviszonyoknak – mondta az alezredes. Hozzátette: emellett kiderült az is, hogy az előbb említett jármű a látási viszonyoknak nem megfelelően, gyorsabb sebességgel közlekedett.

Az alezredes felhívta a figyelmet, hogy a télies útviszonyoknak megfelelően készüljünk fel, ha útnak indulunk, autónkat rendszeresen tartsuk karban, és az útviszonyoknak megfelelő sebességet alkalmazzuk. Mint mondta, inkább hajtsunk lassan és biztonságosan, ugyanis ezzel elkerülhetők a hasonló tragikus balesetek.

szerző: hirado.hu
forrás: M1

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás