Rendkívül nehéz körülmények lassítják annak a kétéves spanyol kisfiúnak a mentését, aki nyolc nappal ezelőtt zuhant egy több mint 100 méter mély kútba a dél-spanyolországi Andalúziában.

Ángel García Vidal, a mentés műszaki felelőse hétfőn arról nyilatkozott a sajtónak, hogy a talaj nagyon kemény, ezért nehezen lehet előrehaladni annak az 1,20 méter átmérőjű járatnak a kivájásával, amelyet a kútnyílással párhuzamosan, attól négy-öt méterre kezdtek el ásni.

A tervezett 60 méterből eddig 53 méterrel készültek el, és a szakember előrejelzése szerint kedd hajnalban fejezhetik be a munkálatok ezen szakaszát. Ezt követően először a járatot ki kell bélelni, hogy biztonságos legyen és ne omoljon be, majd kézi erővel megkezdhetik összenyitni vízszintesen a két egymás mellett haladó járatot.

Ehhez egy speciális fémvázas kapszulában eresztik le a szakképzett bányamentőket, akik az észak-spanyolországi Asztúriából érkeztek a helyszínre. A mentésben közreműködők többször is elmondták, hogy nem tudnak annyira gyorsan haladni, ahogy szerettek volna – többször kellett módosítani a mentési terveket a terület egyedi adottságai miatt – és egyre óvatosabban nyilatkoznak azzal kapcsolatban, hogy mikorra érhetik el a kisfiút.

A kétéves Julen nyolc nappal ezelőtt tűnt el a kútnyílásban családja szeme láttára Totalán település egyik birtokának hegyvidéki területén, ahol a szabadban ebédeltek. A gyerek szülei azóta szinte el sem mozdulnak a helyszínről, pszichológusok tartják bennük a lelket.

José Rosello, a kisfiú édesapja múlt szerdán nyilatkozott a sajtónak, akkor azt mondta: nem veszítették el a reményt, hogy fiúk életben van, de a család már „belehalt” a történtekbe. 2017-ban már elveszítették egyik gyereküket, akkor hároméves fiuk szívbetegségben hunyt el.

Forrás: MTI

ElőzőDöbbenet! Beperelték az orvost, amiért meghosszabbította betege életét
KövetkezőVonatkimaradások és késések várhatók a miskolci, szolnoki vonalon
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza