Kismarton − Évtizedes pereskedés után végül milliárdokat nyert a híres magyar arisztokrata család, a herceg Esterházyak burgenlandi örökségét kezelő Esterházy-cégcsoport.

A vita a csoport tulajdonában álló, Ausztriában lévő kismartoni épület miatt robbant ki, ami a történelmi család központi rezidenciája volt, jelenleg Burgenland legszebb barokk kastélya, amely itáliai építészek munkáját dicséri évszázadok óta.

Az épületet Burgenland tartomány vette bérbe 40 évre még 1969-ben, a szerződés 2009-ben járt le. Az épület visszavételét követően a család értékeit kezelő Esterházy-csoport 2011-ben pert indított a tartomány ellen. 11 millió eurót, azaz közel 3,5 milliárd forintot követeltek, mert megítélésük szerint a tartomány az évtizedek során nem úgy tartotta karban a helyiségeket, ahogyan arra szükség lett volna. Ezzel egy több éven át tartó pereskedés indult el, amelynek során a perérték a kamatokkal és perköltségekkel együtt mára meghaladta a 18 millió eurót, vagyis az 5,7 milliárd forintot.

Megállapodás a közelmúltban született: Burgenlandnak 6,875 millió euró, azaz több mint 2 milliárd forintos kártérítést kell fizetnie, illetve további történelmi épületek kerülnek vissza a csoport kezelésébe.

A hírrel kapcsolatban szerettünk volna beszélni a Kossuth-díjas író, Esterházy Péter (†66) testvérével, Györggyel, de a kiadott közleményen túl nem kívánt nyilatkozni lapunknak. Dr. Ottrubay István, az Esterházy-csoport vezérigazgatója így kommentálta a történteket:

A nemrégiben elhunyt Esterházy Péter író a grófi ághoz tartozott / Foto: MTI Kollányi Péter

– A december 20-án megkötött széleskörű megállapodás, amely minden nyitott kérdést érint, fontos mérföldkő Burgenland tartomány és az Esterházy-csoport kapcsolatában. A több mint egy évtizedes hűvös kapcsolat után jelentősen tovább tudunk lépni a már 2018 elején megkezdett gyümölcsöző együttműködésekben a kulturális-és természeti turizmus, a regionális ingatlanfejlesztés, a bio élelmiszerek, a gasztronómia, a szálláshelyek témakörében, és sok más területen is – fogalmazott.

Az író testvére, Márton válogatott futballista volt

Az Esterházy család története több évszázaddal ezelőttig vezethető vissza. Az évek során a család több részre bomlott: fraknói, cseszneki és zólyomi főágra, illetve több alágra, amelyek eltérő címekkel rendelkeznek. A család grófi ágából származott a nemrégiben elhunyt Esterházy Péter (†66) író és testvére, a válogatott focista, Márton (62), valamint nagyapjuk, gróf Esterházy Móric (†79) egykori miniszterelnök is.

Az Esterházy családnak megannyi szemet kápráztató kastélya volt az országhatáron innen és túl is. Többet neves itáliai tervezők álmodtak meg

Temérdek birtok

A család az évszázadok során temérdek birtokot tudhatott a tulajdonában az ország határain belül és túl is. Csákváron, Szigligeten, Tatán és Bakonyoszlopon, de Ausztriában és Szlovákiában is találkozhatunk Esterházy-kastéllyal. Többet ezek közül leromboltak, avagy már nincsenek a történelmi család birtokában.

Forrás: Blikk

ElőzőTöbb ezren mentek orvoshoz influenza-szerű tünetekkel
KövetkezőRossz hír érkezett: elhunyt a legendás sportriporter (A cikk videót tartalmaz)
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza