Ahol a taxis megáll a stoposnak, mert a pénz nem minden a világon

Nagyon kedvelem a Skyscanner repülőjegy-keresőnek azt a funkcióját, amely megmutatja, hogy egy adott kiindulási pontból hová lehet eljutni a legolcsóbban. Ezt használtam akkor is, amikor Buenos Airesben egy tíznapos kiruccanást tervezgettem – akárhová. Egy kattintással megtaláltam a legolcsóbb célpontot: San Carlos de Bariloche városát délen, Patagóniában. A harmincezres retúrjegy sokkoló volt, hiszen hosszú évtizedekig luxusnak számított egy déli kirándulás.

Relaxációs paradicsom

Ezen a vidéken novemberben ér véget a tavasz. Már minden zöld, de az időjárás elég kiszámíthatatlan, a tavakban még nem lehet fürdeni, ezért nem hemzsegnek a nyaralók. Az előrejelzés esőre készített fel, de amikor leszállt a gépem Bariloche icipici repülőterén,húsz fok és napsütés fogadott.Mivel leginkább azért keltem útra, hogy feltöltődjek, az első héten a várostól nem messze, az erdőben foglaltam szállást.

Patagónia azért is tartozik a kedvenc úti céljaim közé, mert itt nincsenek kötelező turistalátványosságok, amelyeknek a kihagyása bűntudatot kelt az utazóban. Itt jó túraútvonalak, szép kilátók, nyugodt tópartok, csokizók, vasárnapi vásárok vagy épp híres keszegfarmok várják az embert. A szállásadóm is ezt magyarázta, amikor átadta a kis erdei faház kulcsait, de alig figyeltem rá, hiszen már jártam itt, és most amúgy is pihenni jöttem, nem nagy felfedezéseket tenni.

Két napig jóformán ki se tettem a lábam a házból, leszámítva a reggeli sétákat a tóhoz, aholterápiás jelleggel bambultam a távolba, kezemben a kihagyhatatlan mate teámmal.Barilochétól délre, a Circuito Chico út mentén volt a szállásom, nagyjából húsz kilométerre a várostól, csodás kilátással a Nahuel Huapi tóra. Igazi gyöngyszem természetkedvelőknek.

Bár Dél-Amerikát a közvélekedés nagyon veszélyes helynek tartja,ez a vidék nagyjából annyira félelmetes, mint Svájc.A legtöbb helyen gondolkodás nélkül ott mertem hagyni a laptopom az asztalon, amíg kimentem a mosdóba. Például az Amancay hotel teázójában, ahol jó pár órát töltöttem a csodás kilátás bámulásával és olvasással, és még csak nem is volt nagyon drága. Érdekes, mennyi teázó és csokizó volt a környéken, egy percig sem hiányzott a város.

A kedvenc helyem egy söröző lett, a Cervecería Patagonia, ahova kalandos úton, 26 kilométeres gyalogtúrával jutottam el. A Patagónia söröző Argentína egyik leghipszterebb márkája, Buenos Airesben is nagyon keresett.Ilyen panorámát viszont sehol nem adnak hozzá,ez egészen biztos. Amúgy az itt kóstolt kézműves hamburger is nagy élmény volt – bár lehet, hogy ennek ízéhez is hozzátett a nagy séta meg a nem mindennapi látkép.

Ingyen is elvisz a taxis

Miután kellőképpen feltöltődtem az erdei házikóban, a város felé vettem az irányt. Bár két templomon és három múzeumon kívül nemigen van több látnivaló, viszontBariloche csokizóira még az argentin főváros lakói is csorgatják a nyálukat.Választásom a Rapa Nuira esett, egyszerűen a szép design miatt, de a Turistába és a Chocolate Kingdomba is mehettem volna.

Az utolsó napokat a másfél órányi kocsiútra lévő Villa La Angosturában töltöttem, ahol az elmúlt három év alatt már harmadszor fordultam meg.Itt sem maga a város jelenti a fő vonzerőt, hanem a csodás természeti környezet,na meg a remek barátok, akikre korábbi útjaim során tettem szert. Rengeteg tervem volt, például az arrayanerdőbe (Luma Apiculata, mirtuszféle) is el akartam menni, de sajnos utolért az eső, ezért be kellett érnem kevesebbel.

Az egyetlen napon, amikor nem mosott el az áradat, elkísértem a barátnőmet a munkahelyére, a Hotel Marinas Alto Manzanóba. Barátnőm az alkalmazottak portugáltanárnője, ezért abban a kiváltságban volt részem, hogy megmutatták nekem a szálloda legjobb szobáit. Hát, mit mondjak, ha egyszer gazdag leszek, biztosan eltöltök valamelyikben néhány hetet. Ezen a környéken még talán lakni is tudnék, ami nagy szó olyasvalakitől, aki legszívesebben megállás nélkül utazna.

Érdekes egyébként, mekkora kultúrája van errefelé a stoppolásnak. Mivel a buszok nem járnak túl sűrűn, gyakran látni, hogy jól öltözött helyiek is stoppolnak. Hogy egy kicsit nosztalgiázzak – 2017-ben stoppal jártam be Dél-Amerikát –, én is igénybe vettem néhányszor ezt a közlekedési módszert, például a reptérre is így jutottam ki az út végén. Szinte hihetetlen, de egymás után két taxist stoppoltam le, akik ingyen vittek el, mondván, nem a pénz a legfontosabb. És tényleg, Patagóniában akkor is tökéletes a nyaralás, ha sehová nem fizet belépőt az ember.

Forrás: origo