Az elmúlt napok (és a vasárnap este) budapesti eseményeinek a mozaikkockáiból lassan összeáll előttünk a kép, miszerint három súlyos választási vereség után a hazai ellenzék számára csak a hatalom erőszakos megragadása maradt.

Mindez teljes mértékben találkozik Soros György bevándorláspárti tőzsdespekuláns érdekeivel, aki már több országban a helyi ügynökei révén sikeresen buktatott meg kormányokat. Egy biztos, hogy Magyarországon csak kis, sorosista csoportok, néhány bűnöző és pár újnáci ragadtatta magát törvénysértésre, miközben a csendes, nagy többség számára az elmúlt években elért gazdasági és társadalmi sikerek, és a nyugalom megőrzése a legfontosabb, és mélyen elítéli a vandál politikai aktivisták és néhány bűnöző utcai őrjöngését.

Puccskísérlet történt a magyar Országgyűlésben – így fogalmazott Kövér László házelnök, miután a marginális társadalmi támogatottsággal rendelkező balliberális pártocskák megpróbálták megakadályozni azoknak a törvényeknek az elfogadását, amik többek között a devizahitelesek helyzetét javítják, vagy pedig a beteg rokonaikat otthon ápolók jövedelmét növelik. Amellett, hogy a magukata szegények gyámolítóinak beállító baloldali erők ismételten a legelesettebb rétegeket árulták el,belekeveredtek egy borzasztóan szánalmas akcióba, mivel az Országgyűlés nélkülük is elfogadta azokat a jogszabályokat, amelyek a csendes többség további anyagi erősödését biztosítják.

A hazai ellenzék kudarcsorozata után már csak a hatalom erőszakos megragadásában bízik, és ebben Soros György a fő támogató. FORRÁS: RIPOST

Az ország sorsa nem érdekli az utcán őrjöngőket

Joggal merül fel a kérdés mindenkiben, hogy miért folyamodott az erőszakhoz a hazai ellenzék? Ennek legfőbb oka, hogy három olyan országgyűlési választás után, ahol kétharmados vereséget szenvedtek a baloldali erők, nem maradt más választásuk, minthogy erőszakos módon ragadják meg a hatalmat. Érdemi mondanivalója nincsen az antiszemita Jobbikkal szövetkező balliberális pártocskáknak, mivel a legfrissebb felmérések szerint a Fidesz-KDNP ugyanúgy (sőt, bőven) kétharmados többséget szerezne, mint áprilisban.

Azáltal, hogy az ellenzék és több politikusuk (Fekete-Győr András, Tordai Bence, Nyakó István és Sneider Tamás) nemcsak egyértelműen kiállt, hanem tevőlegesen vett részt az utcai őrjöngésben, kinyilvánították, hogy nem hisznek a demokráciában, és abban, hogy az emberek többségét maguk mögé állíthatják.Gyakorlatilag kiléptek a demokrácia, a parlamentarizmus, a jogállam kereteiből, és feltett céljuk erőszakos eszközökkel harcolni a demokratikusan megválasztott kormány ellen.Az erőszak azért fontos, mivel így elérhetik azt, hogy Magyarország kedvező nemzetközi megítélése megváltozzon, kevesebb befektetés érkezzen az országba, és így akár még gazdasági gondok is legyenek. A Soros befolyása alatt álló, gyakran általa támogatott balliberális és a velük abszurd módon szövetkező, antiszemita jobbikos politikusok számára tehát nem az ország érdeke és felemelkedése a fontos. Mindezt, ahogy korábban említettük, azzal is bizonyították, hogy az Országgyűlésben nem támogattak egyetlen olyan jogszabályt sem, ami a nehéz helyzetben élőkön segítene.

Soros hazai ügynökei káoszt és felfordulást akarnak Magyarországon. FORRÁS: RIPOST

Itt egy újabb Soros-terv

Soros György és a hazai ellenzék között már az elmúlt években is gyümölcsöző kapcsolat alakult ki. Ahányszor a kormány az amerikai tőzsdespekuláns érdekei ellen hozott döntéseket, akkor a hazai ellenzék mindig Soros oldalára állt. Jó példa erre a Soros-egyetem ügye. Abban a helyzetben a hazai ellenzék nem amellett állt ki, hogy a jogállam szabályait betartva működjön Soros egyeteme, hanemnyíltan támogatták a Soros-egyetem törvénysértő állapotát.Persze az elmúlt napok eseményeit elnézve (rendőrök elleni erőszaktól kezdve a kereszténygyűlöleten át a szánalmas szánkólopásig) nem érdemes meglepődni azon, hogy a törvénysértés és a rongálás a legfontosabb az ellenzék számára. Ma délután részletes összeállítást készítettünk azokról a Soros-aktivistákról, akik az embereket hergelik.

Most a bevándorláspárti tőzsdespekuláns a hazai ellenzékkel karöltve jól láthatóan taktikát választott és – irreális álmaikban – az erőszakos hatalomátvételről ábrándoznak. Persze Soroséknak az erőszakos hatalomátvételre már kész receptjeik vannak. Még a 2000-es évek közepén az úgynevezett narancsos forradalmak révén több kelet-európai országban próbálkoztak több-kevesebb sikerrel. Ukrajnában a rendszerváltó elittel szembeni elégedetlenséget sikerült kihasználniuk, de Moldovában, ahol nem voltak olyan mély megosztottságok a társadalomban, mint Ukrajnában, már nem jártak sikerrel.

A recept lényege, hogy egy erőszakos kisebbség, külföldi szervezetek által felfegyverezve, felvértezve próbálják megdönteni az államrendet. 2013-ban hosszas előkészület után, és az arab tavasz bizonyos elemeinek a beépítésével, sikerült véres forradalmat kirobbantani Kijevben.A több hónapos vérengzés és káosz után pedig a teljes megroggyant ukrán gazdaságot egyszerűen kiárusították Soros György érdekeinek megfelelően.Így Ukrajna már gyakorlatilag egy modern gyarmat lett. Azóta nem történt semmilyen kormányzati lépés az IMF és a Világbank hozzájárulása nélkül. Lényegében Soros György nélkül.

A hazai ellenzék és Soros György már korábban összefogott. FORRÁS: MTI/KOVÁCS TAMÁS

Ezt kapnánk a nyakunkba

Jól látszik tehát, hogy az erőszakos keresztényellenes csürhe budapesti őrjöngésének az lenne az eredménye, hogy Magyarországot ismételten kiszolgáltatnák a multinacionális tőkének, és az éppen aktuális kormányzatnak csak annyi mozgástere lenne, hogy asszisztál a külföldi gyarmattartók döntéseihez. Ráadásul ne felejtsük el, hogy a mostani utcai őrjöngésben a Soros-egyetem diákjai járnak az élen. Világosan kiderült, hogy az egyik őrizetbe vett belga személy teljesen véletlenül a Soros-egyetemen tölti unalmas mindennapjait. A demonstrálók nagy része korábban is kiállt a törvénysértő CEU, azaz Soros egyeteme mellett.

A Soros-terv része, hogy végre sikerülhessen elérni, hogy migránsok tízezreit telepítsék be Magyarországra.Az utcán őrjöngő sorosista agitátorok az elmúlt években egyszer sem emelték fel a hangjukat az illegális migránsok beengedése és a nyomukban járó terrorizmus ellen.A Soros-terv esetleges megvalósulásával tehát búcsút mondhatnánk az eddigi magyarországi életnek, és az elmúlt években elért gazdasági sikerek egy csapásra szinte semmivé válnának, így értelemszerűen az életszínvonal is meredeken zuhanna.

A hazai álhírgyárak is beszálltak az utcai őrjöngések megszervezésébe. FORRÁS: RIPOST

A hazai álhírgyárak az őrjöngők mellett

A mostani ellenzéki akciókban részben nóvum, hogy a magyar álhírgyárak (Index, 24, hvg és Soros-blog) gyakorlatilag a demonstrációk szervezőivé léptek elő. Mindezt többek között a folyamatos álhírgyártással érik el, sőt, sok esetben a tüntetések résztvevőinek toborzóivá lépnek elő. Legszánalmasabb magatartás a részükről, hogyspontán demonstrációkról írnak, miközben az egyik álhírgyáron világosan kiderült, hogy a tudósításaikat külföldről nézik, és nagy érdeklődéssel követik a budapesti fejleményeket.Mindez persze merő véletlen.

Ezzel kapcsolatban a 888.hu is arról írt, hogy Soros szervezetei reaktiválták magukat, és minden erejükkel támogatják a rendbontókat, az erőszakoskodó bűnözőket. Az elmúlt három napban több Soros-szervezet is kampányba kezdett a Facebookon, és arra biztatnak, hogy a tüntetők erőszakoskodjanak a rendőrökkel. Azt sulykolják, hogy a demonstrálóknak nem kell félniük a jogos elzárásoktól, a Soros-szervezetek ugyanis jogi úton fogják megoldani az ügyeiket.

Így lesznek békés emberek a randalírozókból

A jogi megoldásra szükség is lehet, mivel mára világosan kiderült az is, hogy az utcai őrjöngésben őrizetbe vettek többsége egyszerűen közönséges bűnöző. Többeket korábban lopásért vagy kábítószer-kereskedelemért ítéltek el, vagy éppen voltak körözés alatt. Persze a fake news gyárakat mindez nem érdekli. A Soros-blog mártírgyártó különrovatot indított az elmúlt napok agresszív budapesti tüntetéseit követően. Mivel a rendőrség rendkívüli profizmussal, végtelen türelemmel kezelte az őket üvegekkel, füstbombákkal, tűzijátékkal dobáló néhány száz fős agresszív tömeget, így nagy sajnálatára nem tudott a 444 rendőri atrocitásokról, túlkapásokról készült felvételeket mutogatni, és azokat körbehordani a balliberális világsajtóban.

Na de semmi gond, a 444 nevű fake news gyár megoldja. Erről (vagyis Mohácsi Márkról, a rendőrautót megrongáló, a rendőröket rágalmazó, a Soros-egyetem tüntetésen is őrjöngő fiatalemberről és a 444 hazugságairól) szombaton részletesen írtunk.Ha nincsenek, akkor gyártanak mártírokat. Ugyanezt teszi egyébként a 24 nevezetű álhírportál is,ahol megpróbálják békés tüntetőként beállítani a randalírozókat, majd pedig azon sápítoznak, hogy a rendőrök miért is állították elő a törvénysértéssel gyanúsítottakat.

Sorosék kiszolgáltatottá szeretnék tenné Magyarországot. FORRÁS: RIPOST

Káoszt és felfordulást akarnak

A mártírok gyártása mellett tehát az álhírgyártás is mondhatni ezerrel pörög. A modell az, hogy kis látogatottságú baloldali álhírgyárak feldobnak valamilyen hazugságot, így például, hogy egy rendőrt kirúgtak a politikai véleménye miatt. Mindezt a nagyobb baloldali portálok tényként átveszik, azért, hogy így hergeljék az esetleges tüntetőket. Az álhírgyártásra kiváló példa volt, hogy a balliberális portálok úgy állították be Komjáthy Imre MSZP-elnökségi tag esetét a rendőrökkel, mintha megverték volna, és emiatt megsérült volna. A valóság ezzel szemben az volt, hogy a tömeg rátolta őt egy kőre. Ezt aztán Komjáthy Imre maga is elismerte.

Összességében tehát egyértelmű a kirajzolódó kép a hazai törpe balliberális kisebbségről, mivel valós társadalmi támogatottságuk nincsen, ezért Soros György álcivil szervezeteivel és a hazai balliberális álhírgyárak segítségével káoszt és felfordulást akarnak Magyarországon csinálni.A cél, a nemzeti és szuverenista Orbán-kormány elleni harc és a Soros-tervnek megfelelően végül migránsok tízezreinek a betelepítése.A csendes többség azonban szerencsére ezt nem hagyja, és nem ül fel az ócska balliberális propagandának. 

Forrás: Origo

ElőzőFigyelem! Eltűnés miatt keresi a rendőrség Tóth-Zsolyómi Benedeket! Oszd meg, segítsük ezzel is a fiatal fiú keresését!
KövetkezőHosszú Katinka az év női úszója
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza