A tavalyi, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset perének első napján nem jelent meg az olasz tárgyalóteremben az elsőrendű vádlott, a buszt vezető V. János.

Azóta sem állt a szülők elé. Mindössze egy levelet küldött az iskolának, amelyben bocsánatot kér. A szülők egyértelműen kimondták, hogy ez nekik nem elég, ők szeretnének szembenézi a férfivel. Attól tartanak, egyáltalán nem akar részt venni saját perének tárgyalásán.

Az Origónak nyilatkozó Dr. Antal Kadosa ügyvéd szerint nem jó taktika, ha egy vádlott nem jelenik meg a vádlottak padján. Azt mondja, ha valaki végighallgatja a perbeszédeket, tud rájuk reagálni, megértheti, mibe keveredett, és akkor védelmi stratégiát is ki tud alakítani.

Október 31-én kezdődött a veronai buszbaleset pere a veronai városi bíróságon. A hat vádlottból ötöt, az olasz autópálya-mérnököket igazi sztárügyvédek képviselték, az elsőrendű és egyben egyetlen magyar vádlottat, V. Jánost viszont 2 új védő. Az olasz ügyvédek azt mondták a bírónak, hogy két nappal korábban, vagyis október 29-én kapták kézhez a vádiratot.

A bíró a veronai buszbaleset első tárgyalási napján, október 31-én. FOTÓ: POLYÁK ATTILA – ORIGO

Az Origo információja szerint korábbi ügyvédje azért adta le az ügyet, mert nem állt vele szóba a buszsofőr.

Mostani védői pedig azt kérték, napolják el a tárgyalást, mert ennyi idő alatt nem tudtak felkészülni a vádlott védelmére, aki személyesen nem volt jelen ezen az októberi napon. A bíró rövid mérlegelés után egy decemberi időpontot írt ki a per folytatására.

Azt, hogy a következő tárgyalási napon megjelenik-e V. János, aki maga is megsérült a balesetben, nem tudni. Mindenestre a családokat képviselő szülők szerettek volna vele találkozni, amelynek fizikai akadálya nem lehet, hiszen mára felépült a sofőr.

Megteheti -e a buszsofőr, hogy nem jelenik meg a tárgyaláson?

Egy olasz ügyvéd a tárgyalás első napján azt mondta az Origónak: V. János az olasz jog szerint nem köteles részt venni a tárgyaláson, az ügyvédje is képviselheti.

Márton László, Krizsány László, Szendrei Endre. FOTÓ: POLYÁK ATTILA – ORIGO

Az áldozatok rokonait nem lepte meg, hogy nem találkoztak vele. Szerintük V. János mindent elkövet annak érdekében, hogy húzza az időt és megakadályozza, hogy gyorsan lezárhassák a pert, ami az ő elítélésével végződhet.

Ezen a buszon ő volt a kapitány, ő volt a felelős az utasokért– mondta Veronában Szendrei Endre, az egyik halálos áldozat rokona.

A szülők elárulták, hogy nem csak velük és az ügyvédekkel nem áll szóba a férfi. Az olasz nyomozók sem tudták kikérdezni a sofőrt a végzetes éjszakáról, hiszen a baleset után körülbelül fél órával életveszélyes állapotba került. Súlyos fejsérüléssel vitték kórházba a felismerhetetlenségig kiégett roncs mellől. Az áldozatok szülei úgy tudják, amikor az olasz hatóság emberei megérkeztek a helyszínre, a férfi a busz mellett ült, és bevallotta, hogy ő vezetett.

Ma már nem vállalja nyilvánosan, hogy ő ült a volán mögött.

Ennyi maradt a buszból a baleset után. FORRÁS: AFP/HANDOUT

Bár az elmúlt hetekben a férfi levelet küldött a kirándulást szervező iskolának, amelyben elnézést kér az érintett családoktól, a szeretteiket elvesztő szülőknek ez nem elég.

Menekül a szülők elől, menekül mindenki elől, bujkál, semmilyen felelősségérzetet nem mutat, egy mondatot nem írt a szülők részére, ami kifejezetten a szülőknek szólt volna, nem ismeri a felelősséget, holott 100 százalékosan bizonyított a dokumentumok alapján, hogy ő vezette a járművet”– mondta Veronában Krizsány László, aki a lányát vesztette el a buszbalesetben.

Mi történhet, ha az ítélethirdetésen sem jelenik meg?

A magyar buszbaleset büntetőügye azért zajlik Veronában, mert a bűncselekmény ott történt. Az ügyet jogi részleteiben kevésbé, az olasz jogot viszont annál jobban ismerő Dr. Antal Kadosa azt mondja, ha a bíró szerint szükséges V. János jelenléte, beidézik a tárgyalásra. Ha tudják, hogy a férfi külföldön, ebben az esetben Magyarországon tartózkodik, és bizonyíthatóan átvette az idézést, ennek ellenére nem jelenik meg, európai elfogatóparancsot adhatnak ki ellene. 

Egyébként a vádlottnak az ítélethirdetésen sem kötelező részt vennie, a távollétében is el lehet ítélni.

Ha egy vádlott nem jelenik meg, az annyit jelent, hogy a vádlott nem kíván jelen lenni, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogják elítélni. Majd egyszer elítélik, és ha pénzbüntetést kap, majd ki kell fizetni, ha börtönbüntetést, akkor le kell ülnie – magyarázza az ügyvéd.

Az olaszországi buszbaleset eddig Veronában ápolt utolsó sérültjét hozzák a budapesti Honvédkórházba a Liszt Ferenc-repülőtérről 2017. február 24-én. Mellette Tamás Róbert, az MH Egészségügyi Központ-Honvédkórház orvosigazgatója (fehér köpenyben). FORRÁS: MTI/KOVÁCS ATTILA

Ugyanakkor ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az olasz rendőrök egy nap bekopogtatnak a sofőr békéscsabai otthonának ajtaján. Ha európai elfogatóparancsot adtak ki V. János ellen, a férfit a magyar rendőrök fogják elfogni, bár elképzelhető, hogy az akcióra olasz kollégáik is elkísérik őket. Ezutánőrizetbe veszik, majd kiadatási letartóztatás alá helyezik, aztán kiadják a férfit Olaszországnak. 

Egy ember felelősségét a bíróság állapítja meg, senkinek sem kell elismernie a felelősségét, de ha valaki tevékenyen megbánja, amit tett, az mindig enyhítő körülmény, úgy a magyar jogban, mint az olaszban. Ha beismeri, amit tett, bocsánatot kér, megpróbálja helyrehozni, az minden országban és mindig enyhítő körülmény. – mondja az ügyvéd.

Indulhat-e Magyarországon büntetőeljárás V. János ellen?

Veronában már a bíróságon tart az ügy, a magyar nyomozók viszont még nem zárták le a nyomozást, ami dr. Antal Kadosa szerint irreleváns, hiszen, ha Veronában elítélik V. Jánost, ugyanebben az ügyben már nem állhat magyar bíróság elé.

Az, hogy hol hajtják végre a büntetést, már több tényezőtől függ.

Bizonyos körülmények között maradhat Magyarországon, de ez elsődlegesen az olasz állam területén elkövetett bűncselekmény, amiért az olasz állam büntetőjogi igénnyel lép föl  – magyarázza, majd hozzáteszi, érdemes egy vádlottnak személyesen is részt venni saját tárgyalásán.

Egy órát vártak a buszsofőrre az első tárgyalási napon. FOTÓ: POLYÁK ATTILA – ORIGO

Nem jó taktika, ha valaki nem jelenik meg, mert ha ott van a tárgyaláson, tud reagálni, akkor megértheti, mibe keveredett, akkor lehet stratégiát kialakítani. Az egy dolog, hogy valaki most nem tesz vallomást, de tehet azután, ha már mindenkinek meghallgatta a vallomását. Az, hogy valaki egyáltalán nem megy el a tárgyalásra, nem jó irány

– mondja dr. Antal Kadosa.

A veronai buszbaleset pere decemberben folytatódik a veronai városi bíróságon.

Forrás: origo.hu

ElőzőEgyre durvább a Macron-ellenes lázadás Franciaországban – képekkel
KövetkezőUFC: Brutális kiütés, 44 másodpercig tartott a főmeccs (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza