A migránsoknak osztogatott anonim bankkártyák egy újabb olyan eszközt jelentenek, amelynek valódi célja, hogy meggyorsítsa az emberek beszállítását az Európai Unióba – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában.

Felhívta arra a figyelmet, hogy az Európai Unióban élő állampolgárok számára nem csak bankkártya igénylés esetén, hanem egy mobiltelefon vásárlásánál is meg kell adni személyes adataikat.

A szabályokon azután szigorítottak, miután kiderült, hogy a terrorcselekményeket elkövető személyek tömegesen vásároltak feltöltős kártyákat.

Nem csak Görögországban használják ezeket a kártyákat, hanem Boszniában is. Magyarország az Európai Bizottság és az ENSZ felé is kérdéseket tett fel, mert  nem kaptunk egyenes válaszokat.

Pontosan nem lehet tudni, hány kártyáról van szó és azt sem, hogy milyen döntések alapján, kiknek, mennyi pénzt osztottak ki és mennyit szeretnének a jövőben kiosztani

Szervezett akció

Ha jóhiszeműen állunk hozzá, akkor azt mondhatjuk, hogy  hatalmas naivitás van e gondolkodás mögött – tette hozzá Hidvéghi Balázs.

„De ne legyünk naivak, sokkal inkább egy szervezett, szándékos akcióról van szó” – mondta.

Példaként az egyik Soros szervezet, az Advocats Abroad akcióját hozta fel, akik  arra képezik ki a migránsokat, miként vezessék félre a hatóságokat, hogy mit mondjanak, amikor menedékkérelemért folyamodnak.

„Kerek perec elhangzik, hogy azt kell mondaniuk: üldözött keresztények és még azt is megmutatták nekik, hogyan kell imádkozni” – mondta.

Ez hasonló ahhoz, mint amikor a Földközi-tengeren keresztül humanitáriusnak mondott, de valójában az embercsempészekkel együttműködő hajóhad több ezer embert szállított Olaszországba.

Az olasz hatóságok erélyes fellépése után ez megállt, de a belügyminisztert azonnal elkezdték támadni, leszélsőségezték, vagyis  a szokásos vádak előkerültek  – tette hozzá.

Újra próbálkoznak

Nem lett meg az abszolút többség a humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményező határozatról szóló szerdai európai parlamenti (EP-) szavazáson, de a jelentéstevő új voksolást szeretne kiíratni, mivel szerinte technikai hiba történt.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az Európai Parlament részben saját magából csinál bohócot, de ami ennél is súlyosabb, végletesen elveszíti minden méltóságát, legitimitását.

„Ezt már a Sargentini-jelentés megszavazása kapcsán is tapasztaltuk.  Egyszer csak gumiszabályként kezdték értelmezni az egyébként egyértelmű szabályokat” – fűzte hozzá.

Az EP liberális és szocialista frakcióinak tagjai arra hivatkozva kérték a szavazás megismétlését, hogy többen elhagyták a termet. Ilyen alapon bármilyen szavazást addig lehet ismételgetni, amíg a várt eredmény ki nem jön – vélekedett.

Visszaélnek a menekültstáusszal

Az Európai Bíróság márciusban kimondta, hogy a tagországok a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nem kötelezhetők humanitárius vízum kiadására az EU-n kívüli államok azon polgárainak, akik azért szeretnének a területükre belépni, hogy ott menekültstátust kérjenek.

Hidvéghi Balázs elmondta, hogy olyan migránsvízumról van szó, amelyet automatikusan kiadnának, és az Európai Unióba való beutazást könnyítené meg.

„Anélkül adnák ezeket a vízumokat, hogy a külképviseleti hatóságok megvizsgálnák, hogy  a kérelmezők jogosultak-e menekültstátuszra és majd az EU-n belül folytatnák le az eljárásokat – tette hozzá.

De azt látjuk, hogy ha már egyszer bekerülnek, akkor ezután már nem hagyják el az emberek az EU területét.

Kiderült, hogy  Nyugat-Európában a migránsok többsége nem jogosult menekültstátuszra mégis ott maradnak és ez nem más mint a gazdasági migráció és a menekültstátusznak a szándékos összekeverése –fogalmazott.

szerző: hirado.hu
forrás: Kossuth Rádió

ElőzőCsak 14 éves, de már díjnyertes fotós az elhunyt Krokodilvadász fia
KövetkezőRablás miatt keresi a rendőrség Oláh Dávid Zoltán! Oszd meg!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza