A NATO főtitkár felvetette, vajon komolyan vehető-e Ukrajna NATO iránti elkötelezettsége, ha az egyszerű magyar feltételeknek Kijev nem felel meg.

Jelentősen romlott a helyzet Ukrajna vonatkozásában, ugyanis semmi nem történt az oktatási törvény módosításának ügyében, és elfogadták a nyelvtörvényt is, amely az oktatás mellett a kultúrában, a médiában és a közigazgatásban is elveszi a nemzeti közösségektől saját anyanyelvük használatának lehetőségét – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben csütörtökön.

A külgazdasági és külügyminiszter Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával folytatott megbeszélését követően magyar újságíróknak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, Magyarország elfogadhatatlannak tartja, hogy Ukrajnában egy NATO-tagország állampolgárságával rendelkező embereket listáznak, velük szemben titkosszolgálati módszerekkel nyomozásokat folytatnak.

Egy NATO felé igyekvő, azzal szorosabb együttműködésre törekvő ország részéről elfogadhatatlanok a magyar kisebbség ellen irányuló, közelmúltban tapasztalt cselekedetek és az, hogy Kijev nem lépett azonnal ezekben az ügyekben – szögezte le Szijjártó Péter.

Mint elmondta, a főtitkárt arról tájékoztatta, hogy az ukrán elnöki hivatal és a parlament honlapján még tegnap délután is megtalálható volt az az aláírásgyűjtő petíció, amely a kárpátaljai magyarok deportálására hívott fel és gyűjtött aláírásokat. “Nyilvánvaló, hogy ezen körülmények közepette nem tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy NATO-Ukrajna bizottsági ülés legyen a következő külügyminiszteri találkozó során” – közölte.

Aláhúzta, annak összehívása kizárólag Ukrajnán múlik, ugyanis azon feltételek teljesítése, amelyeket a Velencei Bizottság elfogadott, az Európai Unió és a NATO magáévá tett, nem lehetetlen.

Tájékoztatása szerint Jens Stoltenbergnek felvetette, vajon komolyan vehető-e Ukrajna NATO iránti elkötelezettsége, ha az egyszerű és egy éve ismert feltételeknek Kijev nem felel meg.

Forrás: vilagfigyelo.com

ElőzőGyurcsány Ferenc – a főhős (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!
KövetkezőKifütyülték Angela Merkelt az Európai Parlamentben
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza