Hirmagazin
Image default
A magyar foci múltja, jelene és jövője

Magyar Kupa: A Fradi ellenfele NB III-as csapat, a Vidié másodosztályú

A Magyar Kupa 8. fordulójának (a legjobb 32 között) a sorsolását szerda késő este tartották, amelyen kiderült, hogy a Ferencváros az NB III-as Sényő ellen lép pályára, a MOL Vidi FC a másodosztályú Kaposvárral találkozik, míg előzetesen a legérdekesebbnek a Vasas és a Debrecen összecsapása ígérkezik.

A legjobb 32 csapat közé mind a 12 NB I-es együttes bejutott, amelyek még ebben a körben sem kaphatták meg egymást. A 8. forduló mérkőzésit december 4-én és 5-én rendezik. A továbbjutás továbbra is egy meccsen dől el, döntetlen esetén hosszabbítás következik, majd ha szükséges, tizenegyesek döntenek.

A Vasas-Debrecen meccs a forduló slágerpárosítása, a címvédő Újpest Kaposvárra megy, a Ferencváros az NB III-as Sényővel találkozik, míg a MOL Vidi a Budafok vendége lesz. A két csapat 2016 novemberében már találkozott egymással, akkor meglepetésre a fővárosi együttes jutott tovább.

A Magyar Kupa 8. fordulójának a párosítása:

Kaposvári Rákóczi FC (NB II)-Újpest FC
FC Ajka (NB III)-MTK Budapest
Budafoki MTE (NB II)-MOL Vidi FC
Budaörs (NB II)-Diósgyőri VTK
Vasas FC (NB II)-Debreceni VSC
Pénzügyőr SE (NB III)-Puskás Akadémia FC
Sényő Carnifex FC (NB III)-Ferencváros
Szentlőrinc SE (NB III)-Kisvárda Mater-Good
Termálfürdő Tiszaújváros (NB III)-Budapest Honvéd
BFC Siófok (NB II)-Paksi FC
Iváncsa KSE (NB III)-Szombathelyi Haladás
III. Ker. TVE (NB III)-Mezőkövesd Zsóry FC
Érdi VSE (NB III)-Tarr Andráshida FC (NB III)
Duna Aszvalt TVSE (NB II) -Füzesgyarmati SK (NB III)
Sajóbábony VSE (NB III)-Taksony SE (NB III)
Soroksár SC (NB II)-Békéscsaba 1912 Előre (NB II)

Forrás: origo.sport.hu

Kapcsolódó hírek

Ma este 19:30-kor a Nagyerdei Stadion ad otthont az OTP Bank Liga rangadójának, ahol az éllovas Puskás Akadémia FC csap össze a tavaszi szezonban eddig hibátlan Debreceni VSC-vel (DVSC).

Géza

A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, ezzel a Puskás Akadémiát egy ponttal megelőzve az élre állt.

Bognár Krisztina

A Ferencváros és az AZ Alkmaar közötti Európa-liga mérkőzésen, amelyet 2025. január 30-án rendeztek a Groupama Arénában, incidens történt a vendégszurkolók és a biztonsági személyzet között, mivel a fradi az eéső félidőben már 3:0-ra vezetett..

Géza
Megszakítás