Hirmagazin
Image default
Egészség - betegség

Kockázatokat rejtenek a behurcolt egzotikus vírusok

A globális kereskedelem révén olyan nem őshonos állatfajok is megjelenthetnek, amelyekkel szemben nem árt az óvatosság.

Számos, a világ minden tájáról érkező ínyencség kerül az asztalunkra, amelyről nem tudjuk, milyen hatások érik szállítás közben, és milyen hatással lehet az egészségékünkre, ha elfogyasztjuk őket.

Minél távolabbi országból érkezik, és minél hosszabb ideig szállítanak egy élelmiszert, annál nagyobb az esélye annak, hogy mikroorganizmusokkal fertőződik. A mikroorganizmusok a helytelen szállítás és tárolás következtében olyan mértékben is elszaporodhatnak, hogy az már veszélyt jelenthet az emberi szervezetre – mondta el a Multiverzum stábjának Erdélyi-Sipos Alíz dietetikus.

Az élelmiszerekkel egy apró, vérszívó állat is érkezhet. Kemenesi Gábor virológus megjegyezte, hogy az invazív (nem őshonos) szúnyogfajták terjedése emberi közreműködéssel történt. Az autógumi- és a szerencsebambusz-kereskedelem révén kerültek be ezek a rovarok Amerikába vagy Európába, és rövid időn belül elszaporodtak.

Elhangzott, hogy a koreai szúnyog Magyarországon 2016-ban jelent meg. A virológus elmondta, hogy a problémát az jelenti az ilyen nem őshonos fajok esetében, hogy miután megtelepedtek, és alkalmazkodtak az új környezethez, egy újonnan megjelenő, egzotikus vírust is képesek terjeszteni. Erre számtalan példa akadt világszerte az elmúlt évtizedekben – tette hozzá.

Azonban nem kell halálos vírusoktól tartanunk, a kórokozók ugyan állandóan mutálódnak, de a folyamatosan fejlesztett vakcinák segítenek a legyőzésükben.

 

szerző: hirado.hu
forrás: M5

Kapcsolódó hírek

A női intim higiénia kiemelten fontos az egészség megőrzése érdekében, mivel a nem megfelelő tisztítás irritációhoz, fertőzésekhez és kellemetlen szagokhoz vezethet.. (18+)

Kovács Karolina

Irritáció, fertőzések, kellemetlen szagok. Csak néhány probléma, ami előfordulhat, ha nem sikerül fenntartani a megfelelő péniszhigiéniát.. (18+)

Kovács Karolina

A reggeli kellemetlen szájszag (halitózis) teljesen normális jelenség, és több oka is van:

Kovács Karolina
Megszakítás