Régészeti kincsek kerültek elő a megapadt Dunából

Nagy mennyiségű pénzérmét, fegyvereket, használati tárgyak maradványait tárták fel a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) régészei az érdi Duna-parton: a leletegyüttes egy 18. század közepén elsüllyedt hajóról kerülhetett a folyóba.

Egy hobbirégész kereste meg azzal a múzeumot, hogy az érdi Duna-szakaszon, a folyómeder időlegesen kiszáradt részében talált egy réginek tűnő kolompot. Az FMC igazgatója Gulyás Gábor elmondta, hogy miután a múzeum szakemberei megvizsgálták a leletet, megállapították, hogy a Sárkányölő Szent György-ábrázolással ellátott kolomp a 18. század elejéről származhat.

Érd, 2018. október 24.
Régész fémdetektorral a Dunában Érdnél 2018. 2018. október 24-én. Ezen a helyen nagy mennyiségû pénzérmét, fegyvereket, használati tárgyak maradványait tárták fel a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) munkatársai. A leletegyüttes egy 18. század közepén elsüllyedt hajóról kerülhetett a folyóba.
MTI/Mónus Márton

A Kakukk-hegy természetvédelmi övezetéhez közeli helyszínen aztán az FMC régészei már az első napon több mint ezer pénzérmét tártak fel, részint magyar pénzeket, de nagyon sok nyugat-európai – például németországi, németalföldi – érmét is. Érdekes, hogy hiányoznak a balkáni pénzek, van viszont az anyagban a Pápai Államban vert, ritkaságszámba menő példány. A legújabb egy 1745-ös, Mária Terézia-korabeli pénzérme, ez is arra utal, hogy a hajó a 18. század közepén süllyedhetett el a Dunában. A pénzérmék mellett főként kézifegyverek – tőrök, lándzsák, kardok -, ágyúgolyók és használati tárgyak kerültek elő eddig.

Érd, 2018. október 24.
Pénzérmék az érdi Duna-parton 2018. október 24-én. Ezen a helyen nagy mennyiségû pénzérmét, fegyvereket, használati tárgyak maradványait tárták fel a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) régészei. A leletegyüttes egy 18. század közepén elsüllyedt hajóról kerülhetett a folyóba.
MTI/Mónus Márton

Gulyás Gábor beszámolója szerint drón segítségével magát a hajóroncsot is megpróbálták felkutatni, és sikerült is beazonosítani valamit, ami akár a hajó maradványa is lehet. Ez egyelőre még csak vélelem, a múzeum búvárrégésze szerdán merül le ellenőrizni a roncsot. Ha sikerül megtalálni a hajó maradványait, azokat ki fogják emelni, de sietni kell, mert a Duna vízszintje emelkedni fog.

A szakember kiemelte, hogy a leletanyag mennyiségében is ritkaságnak számít, de nagyon sok a feltárt darabok között a különlegesség is. Az FMC érmegyűjteménye ezzel a több ezres gyarapodással a második legnagyobb lesz Magyarországon. A múzeum szakemberei már kutatják azt, hogy milyen hajók süllyedtek el Érdnél ebben a korszakban, a feltárt leleteket pedig restaurálják majd, hogy a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállítást is rendezhessen belőlük.

Íme a videó:

https://www.facebook.com/gulyasgabor.art/videos/263251391045546/

Cikk alapinformáció: erdekesvilag

Forrás: Hirmagazin.eu