A laboratóriumi vizsgálatok eredményei szerint calici vírus okozta a négy szombathelyi iskola diákjainak fertőzését, amely gyomor- és bélrendszeri panaszokat okozott – tájékoztatta Stánitz Éva megyei tisztifőorvos szerdán az MTI-t.

A közleményben emlékeztettek: múlt csütörtöktől 338 diák betegedett meg, két tanuló került kórházba enyhe kiszáradási tünetekkel. A járványügyi vizsgálat során laboratóriumba küldött, 115 beteg székletmintái közül eddig 32-ben mutattaák ki a calici vírust, 41 mintát még vizsgálnak.

Szombathelyen csütörtökön négy általános iskolából 250 diák megbetegedését jelezték, másnapra a betegek száma meghaladta a 300-at, közöttük sajtóértesülések szerint ekkor már nemcsak diákok, hanem iskolai dolgozók és diákok családtagjai is voltak.

Az eset miatt vizsgálatot folytat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is. Korábban közölték: mintákat vettek az érintett főzőkonyhán készített ételekből, a felhasznált alapanyagokból, tisztító- és fertőtlenítőszerekből. A Vas Megyei Kormányhivatal szerdai tájékoztatása szerint a minták laboratóriumi vizsgálata még tart, az eredményről később tájékoztatnak.

Forrás: MTI

ElőzőA Fidesz-KDNP lehet a legsikeresebb az EP-választáson
KövetkezőOlaszországban letartóztatták az illegális bevándorlókat segítő polgármestert
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza