Budapesten most esik az eső. Mától össze-vissza lesz az időjárás, a frontra érzékenyek figyeljenek! Fejfájás, szédülés. rossz közérzet várható! Egymást követik a frontok a hét első felében.

Éjszaka nyugat felől egy hidegfront éri el az országot, amely alapvetően meghatározza a keddi nap időjárását: több helyen megerősödik az északnyugati szél, és kissé gyengül a nappali felmelegedés – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSz). Szórványosan eső, zápor is előfordul, de ez a hidegfront meglehetősen szokatlan lesz: nem számíthatunk kiadós mennyiségű csapadékra vagy komolyabb lehűlésre.

Kedden a nap első felében erősen felhős lesz az ég, majd délutántól nyugat, északnyugat felől jelentősen csökken a felhőzet. Egyre inkább keleten, északkeleten várható eső, zápor. Késő délutántól a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél megerősödik, majd kedden délután fokozatosan mérséklődik a légmozgás.

Szerdán újabb hidegfront érkezik, de mire hazánkba ér, ez is jelentősen veszít azerejéből. Sok csapadékot nem hoz, és jelentős lehűléssel sem jár majd – derült ki az OMSz videós előrejelzéséből.

Forrás: Blikk, OMSZ

ElőzőÁllandó amerikai haderő telepítését tervezi Lengyelország
KövetkezőPutyin nem szórakzik: hazaküldi a menekülteket oda, ahonnan jöttek!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza