A gyermekeket gyógyító műszerre gyűjtenek. Az országos akcióban harminc gasztroblogger vesz részt.

Tortáikra a segitsuti.hu oldalon lehet licitálni. Az összegből egy úgynevezett kapnográf készüléket vásárolnak, amit a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának ajánlanak fel.

Németh Polli is egy tortával segíti az alapítványt. A Segítsüti akció tagjaként egyik legfinomabb tortáját ajánlja árverésre. AZ édességet bárki megvásárolhatja, aki szeretné támogatni a beteg gyermekeket.

A jótékonysági adománygyűjtő akcióban harminc gasztroblogger anyuka vesz részt. Finomságaikra három nap alatt eddig több mint hétszázezer forint felajánlás érkezett.

A Segítsüti gyűjtésének köszönhetően hamarosan egy olyan másfél millió forintos berendezéshez juthat a gyermekgyógyászati klinika, amelyet összekapcsolnak a lélegeztető gépekkel, így már a közvetlenül a kifújt levegőből tudják mérni a betegek vérének szén-dioxid tartalmát.

Az adatok folyamatosan láthatóak lesznek a gyerekek monitorjain. Ezzel elkerülhető, hogy a gyerekektől naponta többször, sok esetben óránként vegyenek vért.

Lódi Csaba osztályvezető főorvos az M1-nek elmondta, nemcsak a vérvételeket válthatják ki ezzel, hanem folyamatosan megfigyelés alatt tudják tartani a gyermekeket, a lélegeztetési igényét és azt, hogy milyen gép beállításokra van szükség. Ezáltal optimálisabban tudják kezelni a betegeket.

A modern berendezés nagy segítség lesz azoknak a gyerekeknek, akiknek az életükért sokszor hetekig küzdenek az intenzív osztályon.

Az osztályon a legsúlyosabb beteg gyermekeket ápolják és gyógyítják – mondta Szabó Attila igazgató. Hozzátette: a gyermekek számára minden támogatás, amivel jobb minőséget tudnak nyújtani, nagy segítséget jelent.

A Segítsüti Közhasznú Alapítvány adománygyűjtő akciójában szereplő édességekre csütörtök 17 óráig lehet licitálni. A támogatást teljes egészében a Bókay Gyermekklinika kapja.

Az adományozásról ide kattintva bővebben tájékozódhat.

Forrás: M1

ElőzőÚjabb pótolhatatlan veszteség! Oszd meg!
KövetkezőHavas Henrik ezzel nagyon sok embert kiakasztott..+18
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza