Hirmagazin
Image default
18+Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFőhírek

Vonat gázolta el az M1 volt híradósát – családi nyilatkozat szerint lelki válság előzte meg a tragédiát (18+)

Kontra György, az M1 Híradó egykori híradó-bemondója tragikus körülmények között hunyt el csütörtök hajnalban Kiskunfélegyházán – a történtekről a Blikk információira hivatkozva több hazai hírportál is beszámolt.

A 45 éves médiaszakembert otthona közelében találták meg. A MÁV tájékoztatása szerint a haláleset körülményei még nem teljesen tisztázottak: a holttestet később egy mozdonyvezető észlelte a vasúti pálya közelében.

Kontra György pályafutását korábban regionális rádióknál kezdte, majd 2015-ben csatlakozott az MTVA-hoz, ahol az M1 Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté.

Néhány hónappal ezelőtt munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában multimédiás csoportvezetőként dolgozott.

A Blikk szerint az elhunyt édesanyja úgy nyilatkozott: fia nehéz lelki állapotba került, és nem tudta feldolgozni a történteket.

A tragédia pontos körülményeiről egyelőre nem közöltek hivatalos, részletes rendőrségi tájékoztatást.

A Hirmagazin szerkesztősége a magyar médiaszakma nevében is búcsúzik Kontra Györgytől. Egy olyan kollégától veszünk most végső búcsút, aki munkájával hosszú éveken át szolgálta a tájékoztatást, és akinek hangját, jelenlétét sokan ismerték és tisztelték. Emlékét megőrizzük, családjának és szeretteinek őszinte részvétünket fejezzük ki. Nyugodjon békében!

Felhívás: ha a környezetedben valaki krízishelyzetben van, hívd – akár mobilról is – a 116-123 ingyenes, éjjel-nappal elérhető lelki elsősegély számot. Amennyiben pedig téged ér szóbeli, lelki vagy fizikai bántalmazás, illetve szexuális erőszak, áldozat vagy, és jogod van a segítséghez. Bármelyik esetben jelentkezhetsz bármely rendőrkapitányságon, felkereshetsz bármely Áldozatsegítő Központot, vagy bejelentést tehetsz a 112-es központi segélyhívó telefonszámon. Emellett hívhatod a 0–24 órában elérhető áldozatsegítő vonalat is, a 06 (80) 225-225-ös telefonszámon.

Köszönet és tisztelet illeti mindazokat – a rendőröket, ügyészeket, bírókat –, akik nap mint nap áldozatos munkájukkal segítik a bajbajutottakat, óvják a lakosság biztonságát, védik az emberi életet, fenntartják a közrendet és elősegítik az igazság érvényesülését. – Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek