A német nyilvánosság arra kapta fel a fejét, hogy egy muszlim terrorista a német állam nagylelkűségének köszönhetően, miután meggyilkolt egy német rendőrt, az ország területén maradhatott, sőt jelentős összegű segélyt is kaphat. Dübörög a Wilkommenskultur.

Yassin

Yassin Ali-K. 15 évvel ezelőtt lelőtt egy 48 éves, berlini rendőrt, Roland Krügert, amiért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A német állam közreműködésével börtönéveit luxuskörülmények között tölthette: négy további gyermeket nevelt a börtönben feleségével, két gyermekük korábban is volt, így összesen hatról gondoskodhatott. Az utolsó évei kifejezetten kellemesen teltek a büntető-intézetben, majd áprilisban szabadon engedték. A hatályban lévő jogszabályok szerint a rendőrgyilkos migránst ki kellett volna utasítani az országból és hatéves belépési tilalmat kellett volna kapnia, azonban egy olyan megállapodást kötött a bevándorlási hivatallal, amelynek értelmében

önkéntes alapon visszatérhet hazájából, Libanonból Németországba.

Egy év elteltével tehát a bíróság és a berlini bevándorlási hatóságok zöld lámpát mutattak az ügyében. Pedig a bűnlajstromán nem kevés dolog szerepelt:

  • 2003-ban le akarták tartóztatni otthonában, mert megkéselt egy szórakozni vágyó fiatalt egy diszkóban.
  • és lelőtt egy berlini rendőrt.

A börtönbüntetésének lejártát követően Libanonba kellett mennie, azonban ezt a migráns megtámadta a közigazgatási bíróságon azzal az indokkal, hogy 6 gyermeke van, és nem szeretne tőlük külön élni. A történet jelenleg ott tart, hogy a német bevándorlási hivatal alkut ajánlott fel neki: rövid időn belül visszatérhet Németországba.

Hamarosan 1263 eurós gyerektámogatással élhet a német fővárosban, de a lehetőségei korlátlanok, hiszen egyéb szociális támogatások is léteznek az országban.

Forrás: Origo