Hirmagazin
Image default
Gazdaság

16 éves rekord dőlt meg a budapesti strandokon

2002 után először fordult elő, hogy augusztusban több mint félmillió vendég kereste fel a budapesti fürdőket. A Palatinus csaknem 9, a Paskál több mint 10 százalékos bevételnövekedést ért el a tavalyi évhez képest.

Szerencsés helyzetben vannak a budapesti fürdők, mert mindegyiknek van kültéri medencerésze. Májusban megújulva nyitott a Palatinus és a Paskál strand, így erős forgalommal kezdte a nyári szezont a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt..

„A forgalom növekedésén nagyon érezhető volt, hogy mindenki várta a téli időszak után, hogy ki tudjon menni fürdeni, napozni” – mondta Czinege Szilvia értékesítési és marketingigazgató.

A júniusi kedvezőtlen időjárás viszont igencsak érzékelhető volt a vendégforgalomban, bár

az állandó fürdőkben kitartott a vendégforgalom növekedése, a csak strandként üzemelő egységnél jelentős visszaesés volt.

Remek július-augusztus

Czinege Szilvia elmondta, hogy a július-augusztus nagyon kedvező volt, júliusban több mint hatszázalékos, augusztusban pedig több mint nyolcszázalékos növekedést tudtak elérni. Már a tavalyi nyár is nagyon erős volt, a Palatinuson 2017. augusztus 5-én megdőlt a látogatórekord, több mint nyolcezren voltak a strandon.

„Ezt ezen a nyáron ismét megközelítettük.

16 év után először fordult elő, hogy augusztusban a fürdőegységeinket több mint félmillióan keresték fel”

– mondta Czinege Szilvia.

A marketingigazgató kiemelte, a szeptember vegyes hónap, a vénasszonyok nyara beálltával még nő a vendégforgalom, de az állandóan nyitva tartó fürdőkben elég kiegyenlített a vendégek áramlása.

Nyitókép: Kallos Bea
Forrás: infostart.hu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás